|
|
 Kórház szaklap, 2012/3. szám
A 35 év alatti felnőttek 82 százaléka már vett igénybe magánorvosi szolgáltatást, a 36-45 évesek 80 százaléka pedig fizetne az MR- és Cl-vizsgálatokért, ha így hamarabb jutna hozzá a vizsgálathoz. A magasabb jövedelmű, felsőfokú végzettségűek önmagukon kívül gyermeküknek vagy szüleiknek is finanszíroznák a vizsgálatokat – derül ki abból a kutatásból, amelyet a Szinapszis Kft. közreműködésével végeztek.
A várakozási idő CT- és MR vizsgálatra a leghosszabb, akár 2-3 hónap is lehet. A megkérdezett betegek körében ez már elfogadhatatlannak tűnik, így a krónikus betegek 35 százaléka igénybe venne fizetős szolgáltatást. A várólistás betegek 63 százaléka igényli is a tájékoztatás arról, hogy a tb-finanszírozott mellett külön térítés ellenében ezek a vizsgálatok rövid idő alatt elvégezhetőek, hiszen akkor el tudja dönteni, akar-e vagy tud-e azért fizetni.
A fiatalabb, magasabb jövedelemmel rendelkező és felsőfokú végzettségű megkérdezettek között kiemelkedő az igény az egy-két napon belül elérhető MR- és CT-vizsgálatokra. A kutatásból az is kiderül, hogy minél hosszabb a várakozási idő, annál jobban hajlanak a betegek (vagy hozzátartozóik) arra, hogy az „ingyenes’; a társadalombiztosítás terhére készített vizsgálattal szemben a térítéses szolgáltatást válasszák. A betegek nemcsak maguknak, hanem gyermekük, vagy – különösen a fiatalabbak körében szüleik részére is fizetnének a CT-ért vagy MR-ért. A betegek fele a várakozási idő csökkentése miatt venne igénybe fizetős orvosi szolgáltatásokat, ezzel egyidejűleg úgy gondolja, hogy ezekhez magasabb minőség is társul.
Növekszik az igény a fizetős szolgáltatásokra – vélik az orvosok
A megkérdezett orvosok több mint három negyede hasznosnak tartja azt a lehetőséget, hogy térítés ellenében el lehessen végeztetni diagnosztikai vizsgálatokat. Az orvosok többsége úgy gondolja, hogy ezzel rövidül a várakozási idő, hamarabb kézhez kapja a leletet, így gyors diagnózis születik.
A felmérés időpontjában az orvosok többsége úgy ítélte meg, hogy a diagnosztikai vizsgálatok esetében az ellátórendszer nem tudja a fellépő igényeket ellátni, a hosszú várólisták miatt növekvő igény lesz a fizetős vizsgálatokra és úgy értékelte, hogy erre van fizetőképes kereslet. A prognózisban az is szerepelt, hogy növekszik a betegek információja, képzettebbek lesznek.
A CT-koloszkópia az egyik• legkeresettebb vizsgálat
2011-ben a vastagbél vizsgálatára használt CT-kolonoszkópia volt az egyik legkeresettebb térítéses képalkotó diagnosztikai szolgáltatás a Euromedic Diagnosztikánál. A vizsgálatot első sorban megelőző céllal veszik igénybe, hiszen a vastagbélben található polipok, egyéb elváltozások korai fázisban felismerhetőek, amellyel a súlyosabb daganatos betegségek kialakulása megelőzhető – mondta el dr. Kardos Lilla, a Euromedic Diagnostics Magyarország Kft. vezérigazgatója.
A kutatást az Első Magyar Egészségügyi Marketing Kft. végezte a Szinapszis Kft. közreműködésével az Euromedic Diagnostics Magyarország Kft. részére.
Kórház szaklap, 2012/3. szám
A közbeszerzéseknél az utóbbi időben nagy változások történtek, és a jövőben is ez várható – ez pedig közvetlen módon érinti a kórházakat.
Az egészségügy mindig is speciális terület volt a közbeszerzés világában.
Dr. Tátrai Tünde egyetemi adjunktus, a Corvinus Egyetem oktatója szerint ezt az is igazolja, hogy régóta létezik kormányrendeletünk az egészségügyi beszerzésekről.
– Az egészségügy talán még mindig „szürke zónának” tűnik a közbeszerzési szakértők szemében.
– Igen, hiszen amikor az ember egy műszaki leírást olvas, akkor például egy út aszfaltozását pontosan el tudja képzelni, de egészen más a helyzet, amikor tűkről, fecskendőkről, katéterekről hall. Egyre több egészségügyi szakember kezd el egészségügyi közbeszerzéssel foglalkozni, és ez – ha fogalmazhatok így – “egészséges’: Ehhez a munkához elsősorban egészségügyhöz értő kollégára van szükség, és természetesen olyan szakember is kell, aki az eljárásrendet ismeri és adminisztrálja. Azonban a lelke egy egészségügyi közbeszerzésnek is – a feladatleírásban, műszaki tartalomban és a szerződésben van. Ilyen szempontból tehát ez különleges szakterület, ahol felértékelődik a szakma szerepe és súlya, akár a bírálóbizottság munkájában, akár a szakértők fontosságában. Úgy gondolom, hogy az egészségügynek a közbeszerzés a „beszerzés közelibb” része, nem csak a szakirodalom alapján, hanem egyébként is.
- Mikortól rendelkezik jogszabály a közbeszerzésről Magyarországon?
– A korábbi közbeszerzési törvényünk 2004-től lépett hatályba, de valójában már a 90-es évek közepétől létezik közbeszerzési szabályozásunk – hogyha szigorúan csak a közelmúlt előírásait tekintjük. Érzékelhető, hogy ez a szabályozás egyre szigorúbb lett. Most azonban egészen új szelek fújnak. A változás tulajdonképpen három éves időszakra nyúlik vissza, amikor is a közbeszerzést elkezdtük a válság megoldására “felhasználni”:
Ebben az egészségügyi közbeszerzések bizonyos szempontból az élen járnak, mert hiszen hol lehet spórolni, ha nem a jól definiálható árubeszerzéseken? Arról nem is szólva, hogy az egészségügyi közbeszerzések viszonylag könnyen ellenőrizhetőek. Az a generális cél, hogy a válság megoldására használjuk és fogjuk vissza a beszerzéseket, az egészségügyben könnyen elérhető.
– Milyennek ítéli meg e tevékenység legújabb szabályozását?
– Az új közbeszerzési törvény számos szempontból liberalizáltabb, mint elődje. Bizonyos szempontból a kórházaknak, egészségügyi intézményeknek általánosan előnyösebb is ez a szabályozás: kevesebb az adminisztráció, tipikusan 25 millió forint alattiak az árubeszerzések, s talán egy picit tisztul az alvállalkozói alkalmasság kérdésköre is. Egyébként mindig izgalmas kérdés, hogy ki kit von be alvállalkozónak. Ugyanakkor, ha megnézzük a kormányrendeleti szabályozást, azt látjuk, hogy áttörés történt. A rabattot nem titkoljuk többé, nem teszünk úgy, mintha nem létezne. Jelenleg egy nagyon erős, sokkal szókimondóbb eljárással rendelkezünk, a speciális szabályozás olyan irányba indult el – egyelőre még csak az OEP részéről -, amely idáig nem létezett. Egy nagyon sok csáppal rendelkező polipot kell elképzelnünk, amelynek a feje jelenti a közbeszerzési törvényt, ahol a valóban előnyös változások történtek. Viszont a hozzá kapcsolódó új szabályok egy része eleve ellenőrzi az ajánlatkérőket, mert nem szeretné, hogy többet költsenek. A másik része – az OEP-es beszerzési irány – liberalizál, áttekinthetőbbé teszi a dolgokat, hiszen az egy régebben működő rendszer, viszonylag állandó szakembergárdával, ez pedig fontos a közbeszerzésben is. Új irány ellenben a GYEMSZI-s központosítás, amely még teljesen kialakulatlan. Természetesen minden központosítás kialakulatlan az elején – inkább az a probléma, hogy átgondolatlan. Ezért nem az a kérdés itthon, hogy a közbeszerzés összességében szükséges-e, rossz-e és miként lehetne jobb, hanem hogy kifejezetten az egészségügyben létezik-e közbeszerzési filozófia vagy stratégia – merthogy ezt lehet külön kezelni.
- Említene nemzetközi példát, jó megoldásokkal?
– A legjobb példa erre az egészségügyből – a nemzetközi konferenciákon is ezzel találkozom a leggyakrabban – az NHS. A britek nagy központosítási törekvése, mint ismert – nagy múltra tekint vissza. Használják a keretmegoldásos modellt, nemcsak a nagyoknak kedveznek, és törekszenek a rugalmasságra. Mindenki ugyanazokat az EU-s irányelveket próbálja valahogyan adaptálni. Ezért jót tenne az egészségügynek, ha többet tudnánk az európai modellekről, és segítenénk a jogalkotónak, mert az képtelenség – ahogy most a központosításra vonatkozó új kormányrendeletben látom -, hogy hirtelen orvostechnikai eszközökre is közbeszerzést szeretnénk.
– Hogyan érdemes elkezdeni egy közbeszerzést?
– A központosítás során két alapkérdés van, amelyre mindig választ kell adni: a mit és a hogyan. Pontosan tudnunk kell, hogy mit szeretnénk – mert az, hogy milyen orvostechnikai eszközökről van szó, bizony nem mindegy, hiszen EKG és EKG közt is óriási lehet a különbség. Ezért fontos, hogy előre pontosan meghatározzuk, hogy mi az, ami elfogadható számunkra. Ha nem határozzuk meg a minimumokat, akkor nem tudjuk, hogy mit kívánunk vásárolni. A hogyan kérdés pedig azért nagyon veszélyes, mert a központosított rendszerek manapság Európa-szerte és a világban is erősen támogatottak informatikailag. A dolgot afféle webáruházhoz hasonlóan kell elképzelnünk, amelyet egy központi szervezet tölt fel „közbeszerzett” cikkekkel, amelyeket elhelyez a honlapján. Innen, lehet őket közvetlenül megrendelni, e választék alapján lehet a szerződéses partnereket újraversenyeztetni. Ezek nem bonyolult modellek, a világon mindenhol így van! Ugyanezt láttam az USA-ban, az Európai Unióban és ugyanez működik Ausztráliában is – természetesen kisebb különbségekkel, intézménybeli sajátosságokkal. Tehát van logikája az egészségügyi közbeszerzések központosításának. Itt – különösen akkor, ha gyógyszerről beszélünk – már egy kis- és középvállalkozás támogatásról is eleve másképp kell beszélni. Mert amikor az egészségügyi intézmények mindennapi szolgáltatásairól esik szó, ott jelen vannak a helyi vállalkozások is, amelyek igénylik, hogy segítsük őket. A generális nagy beszerzések alkalmával viszont – egy vakcina, vagy bármi más, nagy tömegben szükséges cikk beszerzése esetében – lehet központosítani. A jelenlegi rendszerben a „szétterülő” megoldás létezik, ahol a vakcinák beszerzésének egy részét például még az OTH végzi.
- Mi várható a közeli jövőben a közbeszerzésben?
– A központosítás hosszú ideig lesz előkészítő szakaszban, aminek az lesz az eredménye, hogy a kórházaknak is hosszabb ideig lesz szabadságuk, mert egész egyszerűen néhány hónap alatt nem lehet felállítani egy ilyen rendszert. Eljárásokat kell indítani, jogorvoslatokat kell lezárni, márpedig – mint tudjuk -, az egészségügyben erős a jogorvoslati hajlandóság, különösen a nagy cégek esetében. Vagyis ha „mogulok játszanak egymással”, akkor nagyobb a jogorvoslati kockázat, ergo sokkal jobban fel kell készíteni a munkára egy központosított szervezetet. Ez a „sokcsápú” modell az egészségügy szempontjából olyan átalakulás alatt van, amely mögül egyedül az hiányzik, hogy megmondjuk, miként képzeljük el ezt. A GYEMSZI-s irány megoldása még kérdéses, várunk egy új kormányrendeletre. Az OEP saját kormányrendelete elkészült, a munkába az egészségbiztosító szakembereit is bevonták, hozzátették továbbá a szükséges tudást – minták tehát már vannak. Ami azonban nem egészségügy-specifikus, mégis akadályozza a piac működését (és ezért küszködnek az egészségügyi közbeszerzők), az a gazdasági válság. A válság miatt például a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ellenőrzi a beszerzéseket, és azok egy részét vissza is fogja. Veszélyes lehet egy állami tulajdonú kórház számára, ha beszerzéseit folyamatosan megpróbálják akadályozni, s közben új központosított rendszereket hoznak létre – ez a kórház előbb-utóbb hibázni fog, mert egyszerűen nem tudja, mit kell tennie.
– Említene erre egy példát?
– Az állami tulajdonú kórházak vezetői kaptak egy levelet, melyben az állt, hogy a büntetés-végrehajtási intézeteknek ellátási kötelezettsége van, ezért elsősorban tőlük kell vásárolni. Nagyon sokféle cél található a közbeszerzésben: a kis- és középvállalkozások és a Büntetés-végrehajtási Intézetben dolgozó rabok foglalkoztatása, általános foglalkoztatási szempontok. és természetesen a közpénzköltés hatékonyabbá tétele. Az egyébként is küszködő kórházak hosszú távú kapcsolatokkal rendelkeznek, helyi vállalkozókat foglalkoztatnak, és ha bedobunk egy ilyen “követ” a rendszerbe, az annyira felkavarja a mindennapi működést, hogy az addig meg lévő kevés biztos pont is eltűnik. Hozzá kell tennem, az egészségügyi beszerzések esetében az a tapasztalatom, hogy a kollégák felkészültek. Nem szeretném azt állítani, hogy erős a „sumákolási” tényező, inkább azt mondom, hogy létezik olyan kreativitás, amely csak akkor tud kialakulni, ha nagyon nagy a szükség. Ez a kreativitás úgy működik, hogy amikor megvannak a szerződéseik, akkor már foglalkoznak opcionális mennyiségekkel is, és eleve beépítenek számos olyan kiutat, amelyek segítségükre lehetnek, ha baj van. A kreativitás ott is tetten érhető, ahol sajnos a jelenlegi válsághelyzet visszatartó tényezőként hat. Erre is hadd mondjak egy példát. Van egy kórházunk, amely ortopéd-szolgáltatást szeretett volna kiszervezni, ám a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezt nem engedte meg olyan hosszú távra, mint ahogyan azt a kórház tervezte. A kórház emiatt kénytelen volt alkalmazottakat elbocsátani. Ez azért rossz irány, mert lehetővé teszi ugyan a takarékoskodást, ám ha nem gondolkodunk hosszú távon – nem szervezünk ki tevékenységeket, a kórház nem próbál meg így racionalizálni -, akkor pontosan az történik, amit szívesen elkerültek volna azok, akik valamelyest kreatívabb beszerzési megoldást találtak ki. Mert hiszen arra biztattak, hogy szerezzük be azt a szolgáltatót, amely az adott tevékenységet olcsóbban elvégzi nekünk, és ahová ki tudjuk szervezni a saját munkaerőnket, hogy ne kelljen „leépíteni”. Nem mindegy tehát, hogy hol húzzuk meg a közbeszerzés határait.
- Miért okoz problémát, ha a kórházaknak a fogvatartottak által készített termékeket kell vásárolniuk?
– Önmagában nem az a baj, hogy tőlük kell rendelni. Csakhogy bekerült a szabályozásba egy félreértés, ami miatt úgy tűnhet, hogy a közösségi értékhatár felett is a börtönökből kellene rendelni – de ez irányelvellenes. Ezért ha a kórházak így tesznek, törvényt sértenek. A nemzeti értékhatár fölött és a közösségi alatt a megrendelő valóban élhet ezzel, azonban kormányrendeleti szinten nem mondhatjuk azt a kórháznak, hogy holnaptól nagy értékű közbeszerzéseit is – amennyiben azt a börtön képes szolgáltatni – ez utóbbitól kell megvennie. Megoldás lehetne, ha helyettük a BV-intézet szerez be, de valóban követendő irány, ha teljes mértékben kiszervezzük a kórház saját beszerzését? Leginkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy mindig elővigyázatosan kezeljük az új modelleket, mert lehet, hogy ez a kidolgozatlanság magának az ajánlatkérőnek is kockázatot jelent.
– Milyen negatív tapasztalatai vannak még a hazai egészségügyi közbeszerzésekkel kapcsolatban?
– Ahelyett, hogy jogi kérdésekről beszélgetnénk, intézményrendszeri és válságjelenségekkel foglalkozunk. Az egészségügyi közbeszerzések a legkevésbé arról szólnak, hogy az ajánlattevő időben behozta-e az ajánlatát és volt-e munkaügyi bírsága, mert az egészségügyi közbeszerzésben dolgozók ezt pontosan tudják. Ugyanakkor nehéz elviselniük a jelentős jogszabályváltozásokat és az állandó bizonytalanságot. Azon kötelezettségek, ellenőrzési folyamatok, melyek rájuk hárulnak, jelentősen megnövelik adminisztrációjukat. Miután az egészségügyben – ahogy már korábban említettem – az ellenőrzés nem ütközik komoly nehézségekbe, ez nagymértékben visszafogja az egészségügyi intézmények teljesítményét. Jómagam úgy látom, hogy a hazai közbeszerzési piac lemaradt az érdekérvényesítésben, nem alakultak ki azok az érdekvédelmi irányok – kifejezetten ágazati szinten -, amelyek máshol, mondjuk Nyugat-Európában kialakultak. Az egészségügy közbeszerzése annyiban az informatikai közbeszerzéshez hasonlítható, hogy a világ minden pénzét el lehetne költeni rá. Amikor egy kórházi vezető orvosszakmai okok miatt a csúcsminőséget igényli, nehéz beszerzőként bátran kijelenteni, hogy ez túlzás – de valakinek ki kell mondania. Közismert, hogy egy rendkívül szegény rendszer képes sokat pazarolni. Az elmúlt évek tapasztalata alapján úgy látom, hogy az egészségügyben elképesztő súlya van a szakmának. Ám amikor a szakma döntést hoz, akkor figyelembe kell vennie a saját korlátait, melyek között bizony ott vannak a financiálisak is. Amennyiben létezik egy irányelvi keret, akkor létrejöhetnek a nagy rendszerek. Ez lehet a jó irány. A nagy rendszerekben, központosított közbeszerzések keretében lehet összefogni az igényeket – orvosi kesztyű két, műtéti kötszerekét és hasonlókét -, majd egységes tenderek alapján lehet beszerezni ezeket. A gyógyszerbeszerzések is központosíthatók, de tudjuk, hogy rengeteg olyan speciális, eseti jellegű termék kimaradhat, amelyre nagyon ritkán van szükség, és az ilyenekkel mindig külön kell foglalkozni. Ez megint az egészségügy specialitása el kell fogadni, hogy mindig is nagyobb a kivételi mennyiség, melyet eseti jelleggel szükséges kezelni, ezért a tenderek mellett az egyedi beszerzések állandó jelenlétére is fel kell készülni.
- Pozitív példákat is tudna sorolni?
- Az egészségügy vezet a konzorciális beszerzések világában. Két-három kórház összefog a közös földgázbeszerzésre, képesek vizsgálóbizottsági tagot delegálni, rendelkeznek felelős tanácsadóval, és sikerre viszik a beszerzést. Jól tetten érhető a függetlenség iránti erős igény – azaz, hogy elsősorban a szakmai szempontok érvényesüljenek -, ami miatt bizony a sokkal fejlettebb beszerzési modellek nem képesek érvényre jutni. Idáig mindig azok a kutatási eredmények voltak a legérdekesebbek, amikor azt tapasztaltuk, hogy a közszolgáltatók húzzák a piacot, mert – például az informatikai megoldásaikkal és egyebekkel – ők gyakorolják a legnagyobb modernizációs nyomást a beszerzésre. Amikor a közbeszerzés sokrétű célrendszerét felmérjük, akkor az egészségügyet a maga speciális szabályrendszerével mindig egy kicsit másképpen kell kezelni, mert ez egy különösen emberközpontú terület – az egészségügynek komoly megtartó ereje is van.
– Kifejtené ezt?
Ez a megtartó erő hasonlítható a felsőoktatási intézményekéhez. A helyi kórház, a helyi vállalkozás, a helyi képzett munkaerő, a közigazgatással való kapcsolat, a tűzoltóság, a rendőrség, a mentők stb. mind ide tartoznak, tehát egy egészségügyi intézménynek kiterjedt bázisa van. Amikor ezt megbolygatjuk például azzal, hogy “tessék a büntetés-végrehajtási intézettől rendelni!”, kialakult, logikus struktúrákat ingatunk meg. Hiszen helyben történik a szolgáltatás, helyi a kapcsolatrendszer, helyben kell mozgatni az adott terméket, tehát számos olyan szolgáltatási elem van, amelynek nagyon erős munkaerő-megtartó és hatékonyság növelő hatása is van. Ezért az ad hoc jogalkotás nagyon komoly károkat képes okozni.
- Mit gondol, az egészségügyi ágazat menynyire lesz képes befolyásolni a saját beszerzési szabályozását?
– Nagyon rossz tapasztalataim vannak az építési beruházások világából, ahol néha elképesztő, életszerűtlen szabályok születnek, mert ott az érdekérvényesítő képesség nem olyan erős, mint az egészségügyben. Ráadásul a számos építési vállalkozó közt túl sok az érdekellentét. Persze az egészségügyben is tetten érhető az érdekellentét, ám egészen más a rendszer struktúrája – a kórházvezetők könnyebben és jobban kommunikálnak egymással. Ilyen szempontból nagyon komoly potenciált látok az egészségügyben. Elsősorban az egészségügyön múlik, hogy mennyire képes befolyásolni a saját beszerzési szabályozását. Annyit máris elmond hat magáról, hogy részletes kormányszintű szabályozása van. Hadd idézzek fel erre is egy példát: évekkel ezelőtt, beszerzési szakemberként meglepve tapasztaltam, hogy árubeszerzés esetében nem lehetett tárgyalni. Éppen az egészségügyből indult el a korábbi gyakorlatot megkérdőjelező mozgalom azzal, hogy több beszerzési vezető is arról nyilatkozott: nem szabad, nem lehet tárgyalás nélkül szívbillentyűt felelősséggel beszerezni. A magyar közbeszerzési piac – minden túlzás nélkül az egészségügyön keresztül tanulta meg, hogy lehetséges olyan helyzet, amikor igenis tárgyalunk az árubeszerzésnél, és hogy tilos leszűkíteni ezeket a rnodelleket. Mit tesz most Európa? Létrehozza új irányelveit, melyek várhatóan egy éven belül rnegjelennek, s ezekben azt látjuk, hogy liberalizálódik a tárgyalásos eljárás, mert a döntéshozók rájöttek arra – amit az egészségügy már régen felismert -, hogy vannak olyan speciális termékek, amelyekről igenis érdemes leülni a másik féllel tárgyalni. Tehát ez a lényegi változás is az egészségügyhöz köthető, ez az, ami miatt ezt az ágazatot mindig is speciális szakterületként kell kezelni.
Kórház szaklap, 2012./3. szám – Hornyák László
A fekvőbeteg-ellátást végző egészségügyi szolgáltatók határidőn túli kötelezettsége tavaly a harmadik negyedév végén még 43,3 milliárd forint volt, az év végére viszont 14,6 milliárd forinttal, 28,7 milliárd forintra csökkent. Az államtitkárság szerint a “nagymértékű csökkenésben” alapvető szerepet játszott az Egészségbiztosítási Alap több mint 21 milliárd forintos előirányzat-maradványának 2011 végi szétosztása. A helyzet javulásának okairól és az orvostechnikai eszközellátás helyzetéről az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége (OSZ) elnökét, Hornyák Lászlót kérdeztük.
- Tavaly decemberben a kórházak három részletben mintegy 46 milliárd forinthoz jutottak, amely összességében valószínűleg elegendő lett volna a 2012. év tartozásmentes indításához. Ezt az összeget azonban a tárca nem tartozás-, hanem kapacitásarányosan osztotta el. A múlt év szeptember 30-án nyilvántartott 43 milliárd forint felhalmozott adósságból jó néhány kórháznál összesen mintegy 15 milliárd áthúzódott az idei esztendőre. Az Egészségügyi Államtitkárság javaslata szerint ezt a pénzt a kórházak a beszállítóknak az év végéig egyenlő részletekben fizetnék ki. A kormányzat kéri a követelések nem faktorált késedelmi kamatterheinek elengedését is. Azt is szorgalmazzák, hogy ha nem közbeszerzésről van szó, a cégek 150 napos fizetési határidőt fogadjanak el. Ez nagyon nehéz helyzetbe hozná az érintett – főként kis és közepes – vállalkozásokat.
– Mindezek ismeretében kérem, tekintsük át, hogy az orvostechnikai eszközbeszállítók – üzleti érdekeik érvényesítése mellett – mit tesznek a magyar egészségügyért?
– A dolog tartalmi oldaláról közelítve Szövetségünk 45 tagvállalata a kórházak orvostechnikai eszközökkel, fogyóanyagokkal, diagnosztikai, telemedikai és információtechnológiai eszközökkel és szolgáltatásokkal való ellátásának rnintegy 70%-át biztosítja. Ennek elemenként és összességében is meghatározó szerepe van abban, hogy a magyar egészségügy egyik fő pillérét jelentő intézményi ellátás a krónikus forráshiány, az árfolyam-ingadozás, a gazdasági válság és a többi ismert nehézség ellenére még működőképes. Mindez kizárólag az orvosok, a szakszemélyzet, a kórházi dolgozók áldozatos, de szerényen fizetett munkája révén lehetséges. Ha nincsen szakmai munka, nincsen szakmai protokoll, netán ezeket emberhiány miatt nem tudjuk szavatolni, semmilyen eszköz nem menti meg a betegeket. Soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a rendszer lelke maga az ember, aki benne dolgozik vagy egyáltalán részese, legyen szó akár orvosról, nővérről, betegről vagy hozzátartozóról.
Beszédes számok
- Az orvostechnikai eszközök költségei a kórházak dologi kiadásainak mekkora részét teszik ki?
– A kórházak dologi kiadásai a következőkből állnak össze: szolgáltatás 37%, gyógyszer 23%, gyógyáru és orvostechnikai eszköz 14%, energia 9,7%, tartós fogyasztási cikkek 6,7%, egyéb fogyasztási cikkek (mint például az üzemanyag) 5%, élelmiszer 4,2%.
– Önök szerint a lejárt beszállítói követeléseknek mekkora hányadát jelentik az orvostechnikai beszállítói kintlévőségek?
– A közvetlen gazdasági tényeket tekintve a kórházi orvostechnikai eszközellátás évente csaknem 20 milliárd forint, amibe a fejlesztési, beruházási orvostechnikai eszközöket nem is számoltam bele, noha ezek esetében sem csekély tételről van szó. Arányát tekintve ez a 350 milliárd forintot kitevő kórházi kiadások 60/0-a, a dologi kiadásoknak mintegy 140/0-a. A 2011. harmadik negyedév végi 43,3 milliárd forint lejárt határidejű (átlagosan féléves) tartozásállományból 10-12 milliárd volt az orvostechnikai beszállítókkal szembeni tartozás, ami a tartozások 23-27%-át jelenti. Ez jól mutatja, hogy mi a fizetési sor végén vagyunk. És akkor a konszignációs raktárakban lévő több milliárd forint értékű árut még nem is említettem.
- Az orvostechnikai eszközök, a gyógyító technológiák robbanásszerű fejlődése és kínálata, illetve a rendelkezésre álló források közötti olló egyre nagyobbra nyílik …
– Ez igaz, de úgy gondolom, az arany középutat itt is meg kell találni. Azt, ahogyan még a kórházak működése és az ellátás minősége is biztosítható. Ebben a beszállító (égek az utóbbi 10-15 esztendőben elvitathatatlanul partnereknek bizonyultak. Sokféleképpen segítették a kórházak, az orvosok munkáját, és minimális profittal. az ismert fizetési problémák ellenére is biztosították az ellátást, hiszen nemritkán akár egyéves hitelezés terheit is vállalták.
A bizalomból még nem lesz pénz
– Mire épül a partnerségük?
– Alapjában véve a bizalomra, arra, hogy a beszállításaink ellenértékét valamikor kifizetik! A kórházak kiadási struktúrájában az orvostechnikai eszköz terület részesedése aránylag kicsi, mint ahogy a beszállítók között sem ez jelenti a legnagyobb tételt. Ugyanakkor a kórházak alulfinanszírozottsága az orvostechnikai eszköz ágazatot rendkívüli módon sújtja. A kintlévőségek, a hosszú fizetési határidők finanszírozási többletköltséget jelentenek, márpedig ez mindenekelőtt a kis- és közepes beszállítókat, az alvállalkozókat érinti súlyosan. Természetesen a számok és az arányok azt is mutatják, hogy a szigorú közbeszerzési versenyben kialakuló, legtöbbször nyomott árak és diktált fizetési feltételek mellett nem csupán az árcsökkentés lehetősége korlátozott, hanem ily módon a kórházak gondjaihoz képest elérhető kórházi költségcsökkentés is elenyésző.
- Gondjaikat nem enyhíti a diagnosztikai, informatikai pályázati fejlesztések kifizetése?
– Sajnos ezeknél is sok a késés, a szállítók a nekik járó összeget gyakran csak egy év késedelemmel kapják meg. Természetesen az OSZ mint a beszállítók érdekképviselete fellépett a beszállítókat sújtó jelenségek – pl. az adósságcsapda – ellen. Egyidejűleg támogattuk az egészségügy korszerűsítésére, strukturális-, és funkcionális átalakítására vonatkozó kormányzati terveket és intézkedéseket is.
– Az előbbiekben több számadatot is említett. A tartozás valóban felemás módon rendeződött?
– A kórházak lejárt tartozásállományának csökkentését tekintve egyértelműen érzékelhető javulást jelent a kórházak életében egyrészt az OEP maradvány (15 milliárd forint), másrészt a kormánydöntéssel külön forrásból juttatott 25+6 milliárd forint. Ez utóbbi különösen méltánylandó, mert az ismert nehéz gazdasági, költségvetési helyzetben a miniszterelnök úr, a kormány egyértelmű elkötelezettségét és segítségét mutatja az adósságállomány felszámolása mellett.
- Milyen kezdeményezéseik voltak a lejárt, de ki nem fizetett adósságállomány kezelésére?
– Tavaly novemberben konkrét ajánlatot tettünk a NEFMI Egészségügyi Államtitkárságának. Erre máig nem kaptunk választ, noha az egyik határidő 2011. december 31. volt. A másik határidő 2012. március 31., amelynek további átütemezését nehezen tartjuk elfogadhatónak. Mindemellett aktívan felléptünk a tevékenységünkkel összefüggő jogi szabályozás fejlesztéséért és átalakításáért.
– Mi minden tartozik ebbe a körbe?
- Csak a főbb területeket említem. ilyenek például az új eszközök és technológiák befogadásának rendje, az ágazat közbeszerzéseinek specifikus szabályozása, vagy a kórházak finanszírozásának fejlesztése. Az új orvostechnikai eszközök és technológiák befogadására vonatkozó rendelettervezetet is szövetségünk kezdeményezte. Teljes körű, konkrét jogszabály-javaslatot készítettünk. A befogadások pénzügyi feltételeit viszont sajnos nem teremtették meg. Eddig hat új termék illetve technológia befogadását kérelmezték, ám tudomásom szerint ezek közül máig egyet sem fogadtak be! Pedig már csak a népegészségügyi prioritások okán is lényeges volna, hogy a rendelkezésre álló evidenciák alapján és a technológiaértékelés figyelembe vételével, valamint a szükséges erőforrások biztosításával – átlátható módon – új eszközök és technológiák kerüljenek a magyarországi ellátásba.
Elkerülhetetlen az új eszközök és technológiák alkalmazása
- Ha jól tudom, problémákkal küzdenek a közbeszerzések nél is.
– A közelmúltban jelent meg a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének speciális szabályairól szóló kormányrendelet. Noha a tervezetét véleményeztük, fontos elemekre tettünk javaslatot, a jogszabály sajnos hiányos. Sok egyéb között kimaradt például a konszignációs raktárak szabályozása, illetve a mennyiségtől való eltérés korlátozása! Folyamatban van ugyan a gyógyszerek és az orvostechnikai eszközök központosított közbeszerzését szabályozó rendelet megalkotása, de az egyeztetés re még számtalan kérdésben szükség van! A szerződések időbeli hatályát nem célszerű két évnél hosszabban meghatározni, hiszen az eszközök elavulnak, az előállítási ár változhat – akár még csökkenhet is. Egyébként a közbeszerzések területén évek óta számos javaslatot tettünk, részben a közbeszerzési törvény változtatására, részben annak érdekében, hogy az ágazati sajátosságoknak megfelelő kormányrendelettel szabályozzák a gyógyszerek és az orvostechnikai eszközök közbeszerzését. Mindez elsősorban az célozza, hogy e tekintetben a kórházi munkában, a betegellátásban is a megfelelő differenciáltság érvényesüljön. Ekképpen megelőzhető volna, hogy a központosított közbeszerzésre való áttérés szabályozásával majd zavar keletkezzék a gyógyító munkában.
Javaslatok és a magánforrások
– A kórház finanszírozással kapcsolatban rendszeresen szorgalmazták a HBCS pontértékek növelését, a kódkarbantartást, és természetesen a TVK-k emelését. Az orvostechnikai eszközökre. implantátumokra is igaz, hogy a HBCS súlyszám és forintértékek szerinti díjtételek csak részben fedezik ezek költségeit. Bár az ok végtelenül egyszerű, mégsem veszik figyelembe. 2006-hoz képest ugyanis az infláció és az ÁFA 200/0-ról 250/0-ra, majd 270/0-ra való emelése miatt csökkent a reálértékük, de az árfolyamromlással sem számolnak. Az ellátórendszerben alkalmazott eszközök, anyagok nyilvántartása nem egységes. Az OEP-nek nincs nyilvántartása arról, hogy a HBCS-n keresztül milyen egyszer használatos eszközöket, és milyen áron finanszíroznak. Egy átfogó, egységes elvek és nyilvántartások alapján végrehajtott költségfelmérésre, tulajdonképpen a számviteli rend szerinti egységes költségfelosztásra és a HBCS díjtételek karbantartására lenne szükség.
– Az évek óta újratermelődő adósságok felszámolására milyen javaslatot tettek?
– Szakmai javaslatot készítettünk a több évtizede fennálló adósságcsapda felszámolására, és az adósság-újratermelődés elkerülését lehetővé tevő finanszírozási viszonyok kialakítására. Ez utóbbiak körében javasoltuk a kórházak finanszírozásában az egyhavi terminusra való áttérést – az új közbeszerzési törvény szerint a fizetési határidő maximum 60 nap lehet -, továbbá, hogy legalább a közbeszerzés alapján beszerzett áruk esetében az ún. nettó finanszírozást alkalmazzák.
- Mi ennek a lényege?
– Legalább ezen árukra és szolgáltatásokra a GYEMSZI-n és az OEP-en keresztül olyképpen történjenek az elszámolások, hogy az igénybevett áruk értéke összevezetésre, beszámításra kerüljön a beszállító cégek adóbefizetéseivel szemben. Az így megtérített áruk ellenértékét a kórházak a maguk havi teljesítményarányos “ellátmányában” természetesen már nem kapnák meg.
– Kérem – a kórházak finanszírozását is tekintetbe véve – foglalja össze, mi a véleményük a magánforrások célszerű szerepéről az állami egészségügyben?
- Részben a finanszírozás szűkössége, részben a társadalmi különbségek, illetve az anyagi lehetőségek és igények eltérései miatt megkerülhetetlen a kérdés. Érzékeny társadalompolitikai témakör ez, amely ugyan igazából nem a mi illetékességünk, de a szakmai szereplők sem dughatják homokba a fejüket. Közgazdasági megközelítésben a magánforrások bevonása az egészségügybe szükségszerű és több szempontból hasznos lehet. Az egészségpolitikának és természetesen a szélesebb értelemben vett politikának is meg kell találnia azokat a módszereket, amelyek még nem feszítik szét a szolidaritás elvét, és nem okoznak a jelenleginél nagyobb különbségeket az emberek gyógyításában. Mindez természetesen csak szélesebb társadalmi összefüggésben értelmezhető. A lakosság saját egészségének megőrzésére, és ha szükséges gyógyításra sokféleképpen költ az állami egészségügyi intézmények igénybevételekor vagy amellett. Mindezekre az emberek az egészségügyi hozzájárulás fizetésével és az adózott jövedelmükből “költenek”. Az állami egészségügyi ellátás is jelent számukra kiadást, például hálapénz, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz betegtérítési díj, OTC, étrend-kiegészítők vásárlása, fogászati- és szemüveg kiadások stb. formájában. Természetes, hogy a különböző jövedelműek más-más mértékben költenek. Aki teheti, még a magán járó és fekvőbeteg-ellátó intézményeket is igénybe veszi. Ezek a társadalmi tények, valamint az állami és egészségügyi hozzájárulásból adódó források szűkössége kikényszeríti a magánforrások megfelelő bevonását az állami egészségügyi rendszer „finanszírozásába” A magánforrások bevonása az egészségügy finanszírozási helyzetének javításán túl további előnyöket is jelentene …
- Egyebek között lehetővé tenné a bonyolultabb innovatív technológiák alkalmazását is …
– Igen, ez nyilvánvaló. A betegeknek is vonzó a jó minőségű ellátás! Ráadásul a hazai potenciális fizető páciensek sem mennének külföldre aminőségi szolgáltatásért. A továbbfejlődni, tanulni vágyó szakszemélyzet sem menne külföldre az új terápiás eljárások megismerése és alkalmazása reményében!
Ahol nem történnek változások
– Mi a helyzet a gyógyászati segédeszköz ellátás terén?
– A támogatási ráfordítás 2011-ben a közgyógy-támogatással együtt csaknem 54-55 milliárd forint volt, vagyis a teljes gyógyszer-kiadás 1/7-e. Csak hogy lássa: Európában általában a gyógyszerkiadások 1/3-át 1/4-ét fordítják ezekre a termékekre! Mindenesetre nálunk mintegy 4000 termék 55 főcsoportba (ISO4) és 747 alcsoportba tartozik (ISO10). Nyolc éve változatlan vagy csökkenő áron folyik az ellátás! Kivétel volt az egyedi gyártású termékek tavalyi, átlagosan 20%-os áremelése! Az ártámogatás mértéke 50, 70,80, 98%, az átlag azonban 80%. Kusza helyzet alakult ki, amiben a legnagyobb gond, hogy a gyógyászati segédeszköz ellátás nem tudja megfelelően betölteni az egészségmegőrzést, a gyógyítást, a rehabilitációt segítő, megfelelő életvitelt biztosító funkcióját. Ehhez nem csupán több ráfordítás kellene, hanem sok egyéb más is. A tartósan ellátottak száma mintegy 800 ezer ember, az alkalmi ellátottaké pedig csaknem 200 ezer, a rászorulók száma pedig legalább másfél millió. És e szám, részben az öregedés miatt, folyamatosan emelkedik! A segédeszköz-ellátás nemcsak az ellátottakra van hatással, hanem sok ezer házi- és szakorvost. Sok ezer szakdolgozót, védőnőt, otthonápolásban dolgozót, továbbá 10 ezer embert is érint, akik a gyártásban, javításban, kereskedelemben dolgoznak, rajtuk kívül pedig sok száz kis- és közepes vállalkozást! A mozgássérült-ellátásra 2011-ben 16 milliárd forintot fordított az állam, ami a kiadások 30%-a. Az egyes termékcsoportokban az ellátottság és a rászorultság aránya nagyon eltérő. Ugyancsak nagy az eltérés a termékcsoportok között a betegterhek és az egy főre jutó támogatási összegek terén is. Ezek az arányok, illetve a támogatási mértékek alapjában véve nem egészségpolitikai, még kevésbé egészség nyereség-szemléletű prioritások szerint alakultak ki.
- A 2011. évre 44,7 milliárd forint tb-támogatást terveztek, amely végül is a közgyógy-támogatás nélkül 50,8 milliárd forintra növekedett. Ön szerint miért?
– A tervezésnél nem vették figyelembe az egyedi gyártású termékek drágulását és a szükséglet-növekedést! Ez utóbbinak számos oka van, mint például a lakosság öregedése, az ellátottság i arány növekedése stb.2012-re 43,3 milliárd forint támogatást terveztek, úgy, hogy két százalékkal emelkedik az ÁFA is. Tudható, hogy tavaly szeptember 22-én a terv még 47 milliárd forint volt! A tervezett csökkentés a betegellátás romlása és/vagy a betegtérítési díjak növelése nélkül nem lenne megvalósítható. Nem lehet növelni a kötszert, sztómazsákot, vércukormérő tesztcsíkot, nadrágpelenkát naponta használni kényszerülő betegek terheit, ugyanígy a művégtagra, a hallásjavító készülékre vagy a kerekes székre szorulók kiadásait sem. Ráadásul nem csökkenthető az ellátás színvonala sem. Változatlan feltételekkel legalább 50-51 milliárd kellene! Mi javasoltuk. hogy az összeg bizonyos racionalizálások figyelembe vételével 47-48 milliárd forint legyen. Eszerint a csökkenés maximum 4-5 milliárd forint lehet úgy, hogy se az ellátás területei, se az eszközök minősége ne csökkenjen, és lényegesen a betegek által fizetett térítési díj se növekedjen. Alapvetőnek tartjuk a gyógyászati segédeszközök kedvezményes ÁFA- kulcsának visszaállítását, hiszen a 80%-os átlagos támogatási szint miatt az ÁFA 80%-át is az állam fizeti. 2013ban minimum 50 Mrd Ft-os támogatásra van szükség ahhoz, hogy legalább 15%-os áremelést hajthassunk végre! Elengedhetetlen ez a változtatás, hiszen e termékek 80%-ának árát 8 éve nem emeltük, sőt árcsökkentéseket hajtottunk végre. Nem is szólva arról, hogy a forintárfolyam is jelentékeny mértékben romlott. Míg 2003. április l-jén l euró 247,45 forint volt, ma nemegyszer túl van a 300 forinton is. Ha az áremelésre 2013. január l-jén sem kerül sor, akkor számolni kell azzal, hogy sok területen nem lesz ellátás, hiszen a beszerzési árak meghaladják az OEP által elfogadott árakat! A sok embert foglalkoztató gyártó és kereskedelmi vállalkozások működéséhez és adófizető képességéhez a költségeket fedező, és fejlesztésekre is módot adó árakra van szükség. Ugyanezért szakítani kell az egyoldalú árcsökkentő szemlélettel, a drágább és ezért jobb minőségű termékek ellátásból való kivonásával, hiszen ez utóbbiak is az olcsóbbakkal azonos, ún. fix támogatási forrást igényelnek.
– Ön szerint sem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a Gyftv megérett a változtatásra?
– Mégpedig legkésőbb május l-jével, a következők miatt és érdekében. Az egységes, minden termék vagy egyes termékcsoportok áremelésére miniszteri hatáskört kell biztosítani, s a megfelelő döntés-előkészítő eljárást szabályozni szükséges. Hatáskört kell adni az OEP főigazgatójának, hogy a közfinanszírozás alapjául szolgáló ártól felfelé történő eltérést engedélyezhesse, kérelem alapján, meghatározott mértékig és feltételek esetén és valamely időszakra, s itt is a megfelelő döntés-előkészítő eljárás szabályozásával.
- Mondjon példát arra, milyen előnyökkel járhat a korszerű gyógyászati segédeszközök használata?
– Csak egy friss, az Egyesült Államokban készült felmérésre hivatkozhatom, mert nálunk nem készült hasonló. Tizennyolc állam 59 kórházi járóbeteg-intézményében, 5240 beteg 7099 sérülése ellátásán keresztül vizsgálták az egészségügyi eljárásokat. Az átlagos, más betegségekkel együtt járó komoly betegségszám 1,8 fő volt, ebből a leggyakoribbak: a diabétesz (46,8%), az elhízás vagy túlsúly (71,3%), és a kardiovaszkuláris vagy perifériás érrendszeri betegségek (51,3%). A sebkezelésben az átlagos sérült kezelt felület 19,5 cm2 volt. A felépült sérülések fele a korszerű, nedves sebkezelés révén gyógyult meg (50,8%), további drága kezelések nélkül, nagy költségtakarékossággal.
- Önök milyen javaslatokkal szolgálnak a magyarországi helyzet megváltoztatására?
– Az OSZ, úgy is, mint a tagságát alkotó cégek összessége, a jövőben is konstruktív szakmai partnere kíván lenni a kórházaknak és az egészségügyi kormányzatnak. Mi is támogattuk a Semmelweis-tervet és szakmai javaslatainkkal, nem egyszer kritikus véleményünkkel nem csupán a cégeink érdekeit, hanem a magyar egészségügy fejlesztését, a kórházak munkafeltételeinek javítását, és végső soron az orvosok, a kórházi szakemberek és dolgozók, de legfőképpen a betegek érdekeit is szolgáltuk. Úgy vélem, mindig van értelme és eredménye a szakmai alapú párbeszédnek, akkor is, ha az eredmény nem azonnali és látványos. Eszerint kívánunk a jövőben is cselekedni, következetesen, szakmai alapon …
Kórház szaklap, 2012/3. szám
Az egészségügyi intézetek közötti telekommunikációs kapcsolat alapvetően négy folyamatot tesz lehetővé: a diagnosztizálást, a konzultációt, a kezelést/beavatkozást, és az oktatást.
Speciális terület a telesebészet, ami csak az elmúlt években indult fejlődésnek, ugyanakkor komoly jövő előtt áll. Intézeten belül a fentiek mellett a súlyos állapotú, folyamatos felügyeletet igénylő betegek monitorozására is mód van.
Távkonzultáció, diagnosztika Távkonzultációnak azt a telemedicina alkalmazást nevezzük, amely lehetővé teszi, hogy az ellátandó páciensről keletkező medikai – elsősorban képi adatokat, például röntgenfelvételeket, fotókat, MRI- vagy CT-vizsgálatok során előállított képeket az adott szakterület specialistája vizsgálhassa meg, aki földrajzilag nem tartózkodik a helyszínen. Ugyanakkor mód van bármilyen egészségügyi lelet véleményezésére, ha az digitalizált formában van, így szöveges és numerikus adatok, illetve műszerek által előállított görbék is véleményezhetők távoli hozzáféréssel.
Az orvosszakmai területeken alkalmazott digitális technológia és a hozzájuk kapcsolódó modern képalkotó eljárások egyre könnyebben elérhetővé teszik a távkonzultációt, ezért a korábban alkalmazott, alkalmankénti, vagy ad hoc konzultáció helyett egyre inkább egy terület „outsourcingjáról” beszélhetünk, azaz a diagnosztikai tevékenység része vagy egésze egy adott orvosszakmai területen kiszerveződik, így nem igényli a diagnosztikával foglalkozó specialista állandó jelenlétét a helyszínen. A távkonzultáció állandó alkalmazása és a kiszolgáló infrastruktúra lehetőséget ad olyan optimalizált működésre, amely az ellátó intézmény szakmai színvonalát növeli, miközben a kapcsolódó költségeket a lehető legalacsonyabb szinten tartja.
Feltételei: digitális technológia, vagy analóg képalkotó eljárások digitális formátumra történő konverziója.
A távkonzultáció, mint kategória további alkategóriákra bontható. Ezek közül a leggyakrabban alkalmazott változatok:
– teleradiológia: radiológiai diagnosztikai berendezésről (CT, MRI vagy ultrahang) származó adatok továbbítására és távoli kiértékelésére kialakított rendszer.
- telepatológia: telemedicina-megoldás hagyományos módon készített, majd digitalizált képek, vagy elektronmikroszkópos patológiai felvételek kiértékelésére.
- teledermatológia: képek továbbítása a bőr állapotáról speciális fényképezőgépek segítségével, jellemzően videokonferenciás kapcsolat útján, amely egyben a két színhely közötti audiovizuális kommunikációt is biztosítja.
További lehetőség pl. a tele-endoszkópia, ahol az endoszkópikus berendezésről küldött videofelvételeket továbbítják a telemedicina rendszer távoli felhasználóinak. Ugyanígy működhet a képtovábbítás a szemészetben, a fogászatban, a szájsebészetben, illetve számos más orvosszakmai területen is.
A digitális telemedicina-alkalmazások elterjedésében kiemelt szerepe lehet a képi archiváló és kommunikációs technológia, az ún. PACS-rendszerek (Picture Archiving and Communication System) térnyerésének. A DIACOM (digitális képalkotás és kommunikáció orvosi felhasználásra) technológiát alkalmazó PACS-rendszerek lehetővé teszik a CT, az MR, az ultrahang, a PET, az endoszkópos (ENDO), a mammográfiai digitális radiográfia, és a digitális szemvizsgáló készülékek által előállított képi anyagok tárolását (álló- és mozgóképekét egyaránt), továbbá a hozzájuk távolról való hozzáférést. A telemedicina infrastruktúra felhasználói így a nélkül jutnak hozzá egy központi szerveren tárolt, rendszerezett diagnosztikai információhoz, hogy az ezt előállító eszközökkel, vagy a kapcsolódó modulokkal közvetlen kapcsolatot kellene kiépíteni. Noha a PACS-rendszerek nem kizárólag telemedicina-rendszerek kiszolgálására jöttek létre, adottságaiknál fogva jelentősen hozzájárulnak a távkonzultáció módszertanának egységesítéséhez.
Távsebészet
Távsebészeti beavatkozásnak tekintjük a telemedicina-módszert, ha a műtétet végző sebész fizikailag nem tartózkodik a helyszínen, az operációt távolból működtetett műszerek segítségével végzi. A telemedicina e válfaja megkívánja a legmodernebb műszaki komponensek meglétét, beleértve a beavatkozáshoz szükséges robotikai eszközöket, valamint a közel-valósidejű interakciót lehetővé tevő szélessávú audiovizuális kapcsolatot. Mivel a távsebészeti beavatkozásnál azonnali visszajelzés szükséges a két kapcsolódó helyszín között, ez a telemedicina módszer felvet olyan problémákat, amelyek más telemedicina szolgáltatások esetében nem merülnek fel:
- késleltetés: az informatikában “Iag”-nek nevezett jelenség, még a legfejlettebb kommunikációs protokollok és a legnagyobb adatátviteli sebesség mellett is észlelhető. Lényege, hogy a kommunikációs csatorna által továbbított információnak olyan sebességgel kell kiszolgálnia a fogadó felet, hogy a válaszreakció mindig az aktuális állapotra érkezhessen. Ennek hiányában a fogadó fél által indított reakció hiányos adatokon alapul, így elképzelhető, hogy a kiváltott válasz “elkésik” az aktuális állapothoz képest, aminek egy sebészeti beavatkozás esetében végzetes következményei is lehetnek.
- fizikai visszahatás: a távsebészeti beavatkozás esetében a műtétet végző fél nem érzékeli azt a megszokott ellenállást a műszer mozgatása közben, amit egy hagyományos műtét esetén, így a sebésznek e fontos információforrásnak a kiesésével is számolnia kell. A legmodernebb távsebészeti műszerek már képesek kompenzálni ezt a jelenséget, jellemzően beépített szervomotorok működtetésével szimulálva az erőhatásokat.
- háromdimenziós kép: a távsebészeti eljárások egyik problematikus területe a háromdimenziós érzékelés hiánya, amely főleg a „mélységérzet” elvesztésében jelentkezik a műtétet végző orvos oldalán.
A magas műszaki követelmények miatt a távsebészet csak a 2000-es években kezdett elterjedni, elsősorban a laparoszkópiás műtéti technológiák elérhetőségével. Az első dokumentált távsebészeti beavatkozást 2001-ben végezték el. A „Lindbergh-operáció” (1) elnevezéssel illetett beavatkozás során egy New York-ban tartózkodó sebész végzett sikeres laparoszkópiás epehólyagműtétet egy Strasbourg-ban tartózkodó páciensen. A telemedicina ezen ágazatának fejlődését elsősorban a modern hadseregek harctéri sebészeti igényei mozdítják elő, de mintegy „melléktermékként” profitálnak belőle a rossz infrastruktúrával rendelkező térségek is, ahol a nagy távolságok nem teszik lehetővé a páciens megfelelő sebészeti ellátó helyre szállítását.
Osztályos monitorozás
Az intenzív osztályon a betegek állandó felügyeletet igényelnek. A finanszírozás csökkenésével- ahol lehetőség van erre-, egyre inkább ki kell váltani a szakemberek jelenlétét a távmonitorozás valamilyen formájával. A kritikus állapotú betegeket őrző monitorok hangjelzés mellett adattovábbításra is alkalmasak, mely módszer révén sokkal gyorsabb és adekvátabb kezelésre van lehetőség. A rögzített és továbbított adatok azonnal eljutnak (sms, e-mail, pagerök, távoli betegfigyelők aktivációja stb. útján) a nővérekhez/orvosokhoz, illetve beépülnek a beteg kórtörténetébe. A legkorszerűbb műszerek a különböző vitális paraméterek összehangolt elemzésére, ill. automatikus görbeanalízisre is képesek, csökkentve ezáltal a téves riasztás lehetőségét (2). Olyan, orvos által irányított robotok is működnek már, melyek utasításra végigmennek az adott osztályon, és begyűjti k a betegekkel kapcsolatos legfontosabb adatokat.
Távoktatás
A modern telemedicina-infrastruktúra a páciens számára biztosított szolgáltatásokon túl arra is lehetőséget ad, hogy az ezekkel kapcsolatos ismeretanyagot oktatási célokra is elérhetővé tegyék. A távoktatás alkalmazásából nem csak az orvostanhallgatók, rezidens orvosok, ill. a továbbképzés valamilyen formájában résztvevő orvosok profitálhatnak, hanem sok esetben a beteg-edukációban is nagyon hasznos lehet. Lehetőség adódik terápiás eljárások távolból való bemutatására, melyre az oktatás helyszínén nem, vagy csak korlátozott mértékben lenne lehetőség. Az aktívan dolgozó, az oktatás helyszínétől messze élő kollégák folyamatos képzésben részesülhetnek anélkül, hogy utazniuk, vagy munkájukat szüneteltetniük kellene.
Hivatkozások:
1. http://en.wikipedia.org/ wiki/Lind berg h_ operation
2. Gastón Murias et al.: Telemedicine in Critical Care. Open Respir Med J. 2009; 3: 10-16.
3. Telemedicine News http://www.news-medical.net/ healthlTypes-ofTelemedicine.aspx
10 - 124« ...«89101112»203040...»
|
|
