Zombor: Szívproblémám miatt már nem tudtam "százzal pörögni"

NOL, 2015. augusztus 27. – Danó Anna

Augusztus 31-ei hatállyal felmentését kérte Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára - közölte a tárca csütörtökön. A politikus azt mondta, szívbetegsége miatt kérte felmentését.


- Nincs okom titkolódzni, és nincs is egyéb ok a háttérben, mint ami a reggeli tárcaközleményben már megjelent – nyilatkozta lapunknak Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár. A gyorsaság is azért van, mert kezelésre, pihenésre van szükségem – mondta. Hozzátette: volt egy szívproblémája, és ez a betegség vált olyanná, ami mellett már nem tud „százzal pörögni". Ezért kérte a felmentését – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mi az, amit még a hátralévő időben be akar fejezni, a politikus azt válaszolta: ezzel valamivel később akar foglalkozni, két napig még a szabadságát tölti. Legközelebb hétfőn megy be a minisztériumba, ahol valószínűleg azonnal megkezdődik az ügyek lezárása-átadása.

Rákérdeztünk, hogy van-e már utódja, esetleg ő maga ajánl-e valakit. Közölte: minden elég gyorsan történt, még semmi ilyenről nem tárgyalt senkivel.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár csütörtök reggel jelentette be távozási szándékát, közvetlen munkatársai, köztük közvetlen főnöke, az ágazatot irányító miniszter Balog Zoltán is ekkor értesült róla. A politikus kereken egy évet töltött el hivatalában.

Utódlásáról máris megindultak a találgatások, felmerült Pesti Imre országgyűlési képviselőnek, a Fidesz közép-magyarországi regionális politikai pártigazgatójának neve is. Lapunk megkeresésére, hogy vállalná-e a tisztséget, Pesti azt válaszolta: „nem készültem rá, de ha ilyen felkérés lenne, alaposan megfontolnám."

Hozzászólások: