Vészjelzés a magyar kórházakból - Sarlatánok kezébe jutunk

Napi.hu, 2015. október 4. – Szepesi Anita

Sürgős és alapvető beavatkozásokra van szükség az egészségügyben a biztonságos és korszerű gyógyítás helyreállítása és fenntartása érdekében - figyelmeztet az újra összeült Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK). Az egyre súlyosbodó helyzet javítása érdekében, egyebek mellett 550-600 milliárd forint plusz forrás - a jelenlegi gyógyító- megelőző kassza közel 70 százaléka - bevonását, és az egészségügy alappilléreinek az alaptörvényben való rögzítését tartják szükségesnek.

A legutóbb 2012-ben ülésező NEK most a tarthatatlan helyzet miatt döntött rendkívüli nyilvános ülés és közfelkiáltás megfogalmazása mellett, amihez kőkemény szakmai evidenciákat kértek - mondta a NEK ülés után rendezett sajtótájékoztatón Éger István, Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, aki egyúttal az ülés levezető elnöke is volt. Mint kifejtette, a NEK Mit? Miért? Miből? címmel megfogalmazott, a nagypolitikának és a parlamentnek címzett közfelkiáltása abból a megközelítésből indul ki, hogy a magyar lakosság egészségi állapota nincs köszönő viszonyban a gazdaság és a társadalom fejlettsége által elvárható állapotokkal, ezért érdemi politikai döntést szorgalmaznak.

A NEK határozata szerint az ágazat stabilitása és kiszámíthatósága érdekében az egészségügy alappilléreit az alaptörvényben kell rögzíteni. Döntést sürgetnek arról, hogy az egészségügyet társadalombiztosítás útján, vagy állami ellátással kívánják biztosítani. A közfelkiáltásban szorgalmazzák az elavult, egymással inkoherens egészségügyi jogszabályok kiigazítását.

Ez az amit már nem garantálnak az egészségügyben

A grémium határozata szerint mindenki számára egyenlő eséllyel hozzáférhető, biztonságos és folyamatos, teljes körű és korszerű, közfinanszírozott egészségügyi ellátást kell biztosítani, ami jelenleg már egyáltalán nem garantált. A katasztrofális szakemberhiány megoldását jelentős béremeléstől, 2016-tól prioritássá váló középtávú bérfelzárkóztató programtól, a hálapénzrendszer megszüntetésétől, valamint az átlátható és a valós költségeken történő finanszírozási rendszer kialakításától várják.

A humán erőforrás krízis és az újratermelődő adósságállomány a forráshiány bizonyítéka, ezért mindenképpen emelni kell az egészségügyi kiadásokra fordított forrásokat, minimum a GDP 6,5 százalékára, ami számszerűsítve 550-600 milliárd pluszt jelent. Ez a jelenlegi gyógyító-megelőző kassza mintegy 70 százaléka. Ezt az összeget néhány év alatt ütemezetten, törvényben garantáltan és előre kiszámíthatóan kell pótolni.

Éger István kiemelte, a biztonságos közfinanszírozott egészségügyi ellátás hiánya a lakosság egyre nagyobb részét és egyre gyakrabban tereli a magánellátásba, rosszabb esetben pedig a sarlatánok kezébe. Álláspontjuk szerint a jó magánellátásnak ugyanúgy érdeke a biztonságos és teljes körű közellátás.

Ott értek el népegészségügyi sikereket, ahol....

... az egész társadalom és így a "nagypolitika" ügyévé vált a lakosság egészsége, azaz az egészség ügye össztársadalmi ügy - mondta a NEK nyilvános ülésén tartott előadásában a modern népegészségügy paradigmáit megnevezve Vokó Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanszékvezető egyetemi tanára. A másik alapvetés, hogy mivel az egészség-egyenlőtlenségek óriásiak országokon belül is, ezért a társadalmi környezet változtatása a legfontosabb népegészségügyi intervenciók közé tartozik.

Az előadó szerint a hazai népegészségügy mintegy 40 év lemaradásban van: nincs egészségbarát kormányzás, népegészségügyi program, elavult a népegészségügyi intézményrendszer, elégtelenek a kapacitások. A rendszerváltás óta sikerült a várható élettartam mutatóin javítani, de a magyar adat még mindig jelentősen elmarad a EU15 országokéhoz - azaz a 2004-es bővítés előtti uniós tagállamokéhoz - képest.

Nem a gazdagabbak nyernek, hanem az egyenlőbbek

Gilly Gyula egészségpolitikai szakértő előadásában szintén az egyenlőtlenségek egészségre gyakorolt hatását fejtegette. Nemzetközi kutatási adatokkal bizonyította, hogy az egészség az adott országon belüli jövedelemkülönbségekkel függ össze, nem pedig a különböző országok közötti jövedelemkülönbségekkel. Minél nagyobb a különbség országon belül a leggazdagabbak és a legszegényebbek között, azaz minél nagyobb az egyenlőtlenség, annál súlyosabbak az egészségügyi és társadalmi problémák. (A kutatók epidemiológiai adatokra támaszkodva vizsgálták a várható élettartam, a csecsemőhalálozás, az elhízás és a kardiovaszkuláris, és mentális betegségek gyakorisága, a drog és alkohol függőség, valamint a matematikai és olvasási készségek, a gyilkosságok és a bebörtönzési ráta, a tinédzserkori terhesség és szülés, a társadalmi bizalom és a mobilitás összefüggéseit az országokon belüli jövedelmi egyenlőtlenségekkel összevetve.)

Mit jelent ez valójában?

Angol és amerikai, népegészségügyi súlyú betegségek adatait összehasonlítva megállapították: az alacsonyabb iskolázottságú csoportok diabéteszes, magas vérnyomásos, rákos, tüdő- és szívbetegséges mutatói számos esetben jobbak Angliában, mint a magasan kvalifikált csoporté a sokkal egyenlőtlenebb USA-ban. Az USA-n belüli halálozási rátákról kiderült, hogy minden jövedelmi csoportban rosszabbak ott, ahol nagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség, vagyis nem a szegénységi hat a legnegatívabban az egészségre, hanem az egyenlőtlenség, ami viszont minden társadalmi csoportot rosszul érint.

Svédországban például a csecsemőhalandósági ráta a legalacsonyabb jövedelmi csoportban is alacsonyabb, mint Anglia legmagasabb jövedelmi csoportjában. Ugyanígy a legszegényebb svédek halálozási mutatói is jobbak, mint a leggazdagabb angoloké.

Az egyenlőtlenség nem természeti csapás...

... az igazságos és tisztességes szintre való mérséklése csak rajtunk múlik - ez a jó hír, mondta Gilly Gyula, aki szerint ideje mindenáron való GDP növelés kényszerpályájáról leszállni, és a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására koncentrálni.

Prioritás kérdése, hogy mennyit költ az állam a polgárokra, a tőlük beszedett pénzből

Az életminőség, egészség, jóllét, a képességek kiteljesítése nem rendelhető alá a növekedési céloknak - tette hozzá Gilly Gyula. Lényegében az a kérdés, hogy az állami mennyit szán a polgárokra a tőlük beszedett pénzből. Ez ma, a gazdaság jelenlegi teljesítőképessége mellett, elsősorban tisztességes és igazságos prioritásoktól függ - hangsúlyozta az egészségügyi szakértő.

Az egészségügy pénzügyi, gazdasági helyzetéről...

... szólva Gilly Gyula elmondta, a rendszerben véghezvitt szerkezetátalakításnak nem volt pozitív hatása, a járulékcsökkentés destabilizált, közvetlenül veszélyezteti a fenntarthatóságot. A járulékfizetés alakulása nem átlátható, az egészségbiztosítási alapból csak az tűnik ki, hogy a választásokat megelőző időszakokban elszáll a hiány.

Az államháztartási kiadásokon belül az egészségügyi közkiadások aránya Magyarországon lényegesen alacsonyabb (10,5 százalék), mint a legtöbb EU taggá lett, volt szocialista országban (12 - 15 százalék). Ez nem gazdasági szükségszerűség, hanem kormányzati prioritás - erősítette meg ismét Gilly Gyula. 2014-ben, a WHO adatai szerint Magyarországnál csak Lettország (8,9 százalék) és Ciprus (6,9 százalék) költött kevesebbet költségvetés arányosan közegészségügyre. Csehország, vagy Szlovákia az állami büdzsé csaknem 15 százalékát fordítja polgárai egészségére.

Az egészségügy háttérbe szorulása az állam prioritási listáján azért is különös, mivel felmérések szerint az állampolgárok kiemelten éppen erre a területre költenének a legtöbbet,, még akár a közterhek növelése árán is - mutatott rá a feszülő ellentmondásra Gilly Gyula.

Makroszinten nem hatékony a rendszer

A rendszer alulfinanszírozottsága a szegény ember pazarlásához, 10-15 évvel ezelőtti eljárások alkalmazáshoz vezet, amelyek hosszabb távon drága késői szövődményekhez vezetnek. A kórházi számlák nemfizetése miatt a beszállítók finanszírozási költséget is kénytelenek felszámolni, ez is drágítja az ellátást. A hatékonytalanság nem rendszer, hanem makroszintű, a megoldást is ezen a szinten kell biztosítani, a helyi takarékossági intézkedések nem hoznak érdemi változást.

Az évente 100 milliárd fölé halmozódó kórházi adósság, az egészségügyi dolgozóknak meg sem állapított és így ki sem fizetett, legalább 250 milliárdot igénylő normális bér, az elmaradó beruházások, és megjelenő plusz finanszírozási költségek mintegy 200 milliárdja mind hozzáadódna az egészségügy valós költségeihez, amelyek jelentős részét ilyenformán ma a beszállítók és a dolgozók finanszírozzák az állam helyett.

A normális működéshez az egészségügyi közkiadások mértékét a GDP két százalékával kell emelni (550-600 milliárd forint), pár tízmilliárdból ez nem oldható meg. Ezt a mai gazdasági helyzet megengedi, nincs semmilyen makro- és mikrogazdasági oka annak, hogy pont az egészségügyre nem hajlandó költeni a magyar politika. Az egészség ügyét alkotmányos szinten kell rendezni, és ezen a szinten kell meghatározni a közkiadási célértéket - hangsúlyozta Gilly Gyula.

Hozzászólások: