Újratermelődő kórházi adósság

Magyar Nemzet, 2015. május 18. – Majláth Ronald

Több szempontból is kedve­zőtlen a kórházi adósságkon­szolidáció azoknak a kisebb egészségügyi beszállítóknak, akiknek az intézményekkel kell tárgyalniuk. Ráadásul a kórházak kifizetéseit leállít­tatta az állami ellátóközpont. 


Tovább húzódhat a kisebb kór­házi beszállítók kifizetése azok után, hogy az Állami Egész­ségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) múlt héten közölte: megállapodtak a legnagyobb szállítókkal, és a továbbiakban közvetlenül az egészségügyi intézmények és beszállí­tóik közötti egyeztető tárgyalások zajlanak. Mint ismert, a kormány 60 milliárd forintot fordítana az ál­lami fekvőbeteg-ellátó egészség­ügyi szolgáltatók adósságainak rendezésére, miközben a kórházi adósságállomány március végére - késedelmi kamatok nélkül - el­érte a 83 milliárdos összeget. A nagy beszállítókkal 20 milliárd fo­rint összértékben állapodtak meg, velük ma írják alá a szerződéseket.

Lapunk megkeresésére Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára elmondta: a legelső tárgyalásokra ugyan a legnagyobb követelésekkel rendelkező cégeket hívták meg, azonban több olyan beszállító is volt, amelyeket annak ellenére nem vontak be ezekbe a tárgyalásokba, hogy egymilliárd fo­rintot megközelítő követelésük van. Mindeközben a hasonló hely­zetben lévő versenytarsukkal már egyeztetett az ÁEEK. Ekkorra már világos volt, hogy csak a harminc napon túli tartozásokat fizetik ki, mert ez az összeg szinte pontosan 60 milliárd forintot tesz ki.

Az ÁEEK végül a múlt héten megkötötte a szerződéseket a leg­nagyobb beszállítókkal. Rásky László ezzel kapcsolatban közölte: most a legnagyobb probléma, hogy mire kifizetik ezt az összeget, a maradék 23 milliárdos követelés már harminc napon túli tartozás lesz, amit újra elő kell venni. Emellett csak a nyárra kell a kórházaknak el­készíteni azt a tervet, ami alapján nullszaldósak lehetnek - így tovább húzódhat az adósságok rendezése. Ezért úgy látja, hogy ha a mostani dinamika szerint folytatódik az adósságok újratermelődése, akkor év végére megint felhalmozódhat 60 milliárd forintnyi adósság, amit az egészségügyi alap maradványá­ból nem tudnak majd kifizetni.

Annak kapcsán, hogy a továb­biakban az egészségügyi intézmé­nyek és beszállítóik közötti egyez­tető tárgyalások zajlanak, Rásky László elmondta: a mai napig nem jelent meg utasítás arra vonatko­zóan, hogy mi alapján kell kifizet­ni a további beszállítóknak a fenn­maradó tartozásokat. Így határ­időket és felelősségi köröket sem jelöltek ki, ezért előfordulhat, hogy .a kórházak halogatják majd a kisebb beszállítók kifizetését. Ki­emelte: a kórházak sokszor erőpozícióból egyeztettek, így elenged­hetetlen, hogy szabályozzák ezt a kérdést.

Az orvostechnikusok főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy az ÁEEK ráadásul leállíttatta a kórhá­zakkal a kifizetéseket arra hivat­kozva, hogy ha elkezdenék kifizetni a számlákat, az torzíthatja az ada­tokat - így még rosszabb helyzetbe kerültek a kisebb beszállítók. Hoz­zátette: ezeknek a cégeknek több­nyire csak néhány tucat kórházzal van szerződésük, innentől nekik külön-külön kell majd a pénzükért szaladni. - Ezért úgy tűnik, hogy az ÁEEK elengedte a kis beszállítók kezét - emelte ki a szakember.

Lapunk kérdésére Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség előző el­nöke elmondta: jelenleg 4,5 milli­árdos adósság halmozódik fel a rendszerben havonta, és míg az idei évre elkülönítettek egy tartalé­kot a költségvetési intézmények adósságainak szanálására, addig a jövő évi költségvetési tervezetben már nem szerepel ez az összeg.



Hozzászólások: