Svébis Mihály: Nem tudjuk, mit jelent a zöld lámpa

Medical Online - 2016. április 19. - Tarcza Orsolya

A prioritásként említett feladatok elvégzésén keményen dolgoznak az államtitkárságon, a Kórházszövetség támogatja is ezt a munkát, de hogy a „zöld lámpa” mit jelent pontosan, azt egyelőre nem tudjuk, mondja a MedicalOnline-nak adott interjúban dr. Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) új elnöke, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója.

Okoztak némi rosszallást a kórházvezetők körében Ónodi-Szűcs Zoltán kijelentései októberi hivatalba lépése után. Már kiengesztelődtek?

– Azóta tisztáztuk ezeket a félreértéseket, az új államtitkár álláspontja is sokat változott – pontosabban látja az ellátórendszer működését. A tárgyalásokon azt tapasztaljuk, hogy az államtitkárságon teljesen tisztán látják a problémákat, a megoldást is majdhogynem ugyanúgy látjuk, és egyetértünk az irányokkal. De a döntéseket nem mi hozzuk.

Rejtegetik még a készpénzt a kórházak, hogy jobb pozícióba kerüljenek konszolidáció esetén?

– Az intézmények számláit a Magyar Államkincstár (MÁK) vezeti, semmit nem tudunk eltitkolni.

Az MKSZ adatai szerint mennyi most a kórházak adósságállománya?

– Február végén 41,8 milliárd forint volt az kintlévőség, de bennünket is meglepett, hogy az adósság emelkedésének üteme lelassult. Míg tavaly hónapról-hónapra 4–5 milliárd forinttal növekedett az intézmények adósságállománya, ma ugyanez 3,5 milliárd forint havonta.

Ennek mi az oka? Jobban gazdálkodnak?

– Minden kórházvezetőnek alapvető érdeke, hogy egy bizonyos eladósodottsági szint alatt működtesse az intézményét, így első körben én is csak arra tudok gondolni, hogy jobban odafigyeltünk a gazdálkodásra, de a pontos okokat még fel kell tárnunk. Az MKSZ az egyetemek adósságállományát is monitorozza, ahol pedig drasztikus csökkenést tapasztaltunk, és ez nyilvánvalóan hatással lesz a teljes eladósodásra. Ez a két eredő együttesen lehet az oka, hogy csökken a kintlévőségek növekedésének üteme.

Ezek szerint beváltak az egyetemi kancellárok?

– Biztosan szerepük van abban, hogy jobb a klinikák gazdálkodása.

Ugyanilyen hatása lehet a 8–10 kórházat felügyelő kancellári rendszer felállításának az egészségügyben?

– Ónodi-Szűcs Zoltán nem egyetemi jellegű kancelláriákat szeretne, az egészségügyben sokkal inkább a betegutak meghatározásában, az ellátásszervezésben és a párhuzamosságok megszüntetésében lenne a feladatuk a kancellároknak. Eleinte voltak aggodalmaink, hogy kancellári ellenjegyzés nélkül nem dönthet gazdasági kérdésekben a kórház menedzsmentje, de az államtitkárság is belátta, hogy ez az út nem járható, így csak egy bizonyos összeghatár felett kell jóváhagyás a kancellártól.

Nemrégiben Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezetője egy háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott, a szolgáltatók gazdasági és szakmai irányítása lesz a kancellárok munkája, a főigazgatók pedig az intézményen belüli szakmai munka közvetlen felügyeletéért felelnek majd. Ez kicsit többnek tűnik, mint betegútszervezés…

– Egyelőre nem ismerjük pontosan a kancellárok jogköreit, feladatait. De ha a munkájuk nyomán javul a betegútszervezés, és megszűnnek a párhuzamosságok, az már megtakarítást jelenthetne a rendszerben.

Egy éve a kórházvezetők javában szervezték a Megyei Egyeztető Bizottságokat. Nem ugyanezt kellett volna megoldaniuk, csak megyei szinten?

– Valóban, első körben a megyei kórházak főigazgatóit az ellátásszervezés és a finanszírozás átalakítására kérték, mire azonban felálltak a MEEB-ek, már csak javaslattételi jogkörük volt, ami azért lényegesen enyhébb felhatalmazást jelentett.

Demokratikus úton nem sikerült rendezni a kérdést, most majd egy – politikailag, vagy szakmailag – erős ember, a kancellár dönt?

– Csak a saját példámat tudom hozni. Bács-Kiskun megyében a három kórház főigazgatója mindenben teljes konszenzussal meg tudott egyezni. Megtettük a javaslatainkat, de semmiféle visszajelzést nem kaptunk. Az egyeztető fórumokon sok helyütt nagyon jó ötletek és javaslatok születtek, csak remélni tudom, hogy nem dolgoztunk üresjáratban. Továbbra is úgy véljük, hogy az ellátásszervezéssel kapcsolatos döntéseket helyben kell meghozni.

ÓnodI-Szűcs Zoltán az MKSZ márciusi kongresszusán jelentette be, hogy zöld utat kapott öt pontos programjának végrehajtására. Megvalósítható az öt pont a ciklusból hátralévő két évben?

– Tapasztalom, hogy a prioritásként említett feladatok elvégzésén keményen dolgoznak az államtitkárságon, elszántak a megvalósításban. Az MKSZ támogatja is ezt a munkát, de hogy a „zöld lámpa” mit jelent pontosan, azt egyelőre nem tudjuk.

Említette, hogy nem tisztázottak még a kancellári rendszer részletei. Szeptemberben viszont bevezetnék az új, kompetenciaalapú minimumrendeletet. Ez milyen hatással lehet a kórházakra és a betegellátásra?

– Indokolt a jelenlegi minimumfeltételek újragondolása. A hatályos rendelet kialakításakor ugyanis a szakmai kollégiumok jó néhány területen inkább maximumfeltételeket határoztak meg, olyan irreális feltételeket szabtak, amelyeknek az intézmények nem tudnak megfelelni. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) felmérte a jelenlegi helyzetet, ez a kiindulási pont, ennek alapján kell újragondolnia a minimumfeltételeket az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatainak.

A kollégium összetétele alig változott a 2011-es felállás óta, a minimumrendeletet utoljára ennek a grémiumnak a javaslatai alapján módosították négy éve. Nem félő, hogy ugyanaz lesz a vége?

– A kollégium alelnökeként is úgy vélem, hogy korrekt, elfogadható minimumfeltétel-rendszert kell kidolgoznunk úgy, hogy az a hazai ellátási viszonyokra is tekintettel legyen, azonban a biztonságos betegellátás feltételei sem sérülhetnek. Azokban az intézményekben, amelyek ennek nem felelnek meg, át kell gondolni az ellátási portfóliót. Nem feltétlenül szükséges, hogy minden egyes kórházban minden egyes osztály – a négy alapszakmát kivéve – jelen legyen. Ha valamely ellátás biztosításához nincs elegendő szakszemélyzet, az osztályt nem szabad fenntartani. Ez nem azt jelenti, hogy az adott területen a betegek nem kapnak ellátást, csupán azt, hogy valamivel többet kell utazniuk. Egyébként ma már a páciensek is megnézik, hol vegyék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, és akár 50–100 kilométert is utaznak a sikeresebb gyógyulás érdekében, hiába érhető el az adott szolgáltatás a lakhelyük közelében is.

A betegek nem inkább szájhagyomány útján választanak orvost, kórházat, semmint az intézmények minőségi, vagy bármilyen más mutatói szerint?

– Kétségtelen, hogy a személyes ismeretségek és tapasztalatok döntően befolyásolják az intézményválasztást, de ma már a kórházi honlapokról sok információt szerezhet a beteg arról, hogy melyik kórházban milyen minőségű az ellátás. Az ellátásra vonatkozó tudnivalóknak transzparenseknek és nyilvánosaknak kell lenniük, viszont nagyon fontos – különösen a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban –, hogy csak validált adatokat tegyünk közzé, azokat is úgy, hogy a betegek értsék, és tudjanak mihez viszonyítani.

A kórházi menedzsmentek, az osztályvezetők vagy a politika felelőssége a nosocomiális infekciók megelőzése?

– Az Egyesült Államokban évente kétszázezer ember hal meg egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések miatt, ez a szám a fejlett országokban három százalék körüli, a fejletlenekben elérheti a tíz százalékot. Mindenkinek megvan a felelőssége a maga pozíciójában, a takarítás minőségére, az antibiotikumok felhasználására, a kézfertőtlenítő fogyására helyben kell odafigyelni. A kecskeméti kórházban folyamatosan monitorozzuk a kézfertőtlenítő-felhasználást, újra és újra felhívjuk a dolgozók figyelmét a kézmosásra, ha az alkoholos szer fogyása nem éri el az európai standardot. De a dolgozói hozzáálláson, gondolkodáson is változtatni kell, hiszen nemcsak beteg, hanem az egészségügyi személyzet és annak családja is veszélybe kerülhet. Úgy vélem, ha ezt tudatosítjuk a kollégákban, nagyon gyorsan javulhat a helyzet.

Az egészségpolitika ismét nekifutott a budapesti ellátás átszervezésének. Lát esélyt a változásra?

– Budapest állandó problémát jelent, mert túl heterogén az ellátórendszer. Vidéken tiszta a helyzet: amelyik beteget a városi kórház nem tudja ellátni, a megyei kórház fogadja, a mi megyei kórházunkban a szívsebészeti esetek kivételével mindent el tudunk látni egy helyen. A fővárosban kevés az ilyen jellegű intézmény, ezért a beteget ide-oda küldözgetik. Ha ezen változtat az Egészséges Budapestért Program, javulhat az ellátás. Egyébként az MKSZ – hasonlóan az államtitkársághoz – nem a „szuperkórház” megépítését, hanem a három komplex centrum kialakítását támogatja, a meglévő intézmények bázisán.

Az alapdíjat és a HBCS összetételét is érintő változtatásokat is ígér az államtitkárság. Nyár végére a bérekre jutó forrásokat, amelyek jelenleg külön soron érkeznek az intézményekhez, beemelik a súlypontba, lehetővé téve ezzel az intézményi bérgazdálkodást, és a HBCS-ben túlreprezentált ellátások kárára bővítenék a veszteségesnek számító ellátásokra jutó részt. Mindez segítséget jelent az intézmények gazdálkodásában?

– A belső átcsoportosításnak összkórházi szinten nem sok hatása van. Utoljára 2007-ben volt HBCS-korrekció, inkább az MKSZ által is szorgalmazott húsz százalékos emelésre lenne szükség.

A mostani felállásban ezt a munkát az OEP-nek kellene elvégeznie, de úgy tűnik, a kormány álláspontja a szakmai szervezetek tiltakozásának ellenére sem változik: átalakítaná az OEP-et, feladatai a Magyar Államkincstárhoz és az ágazatért felelős tárcához kerülnének.

– Az OEP nem csupán kifizetőhely! Stratégiát gyárt, elemzéseket, HBCS-korrekciót végez. Az intézmény feldarabolásával, funkcióinak átszervezésével nemcsak a szakmaiság, de egy hosszú évek alatt kialakult profi szakértői csapat is elvész, amely biztonsággal tudja működtetni a folyamatokat. A pénztár működési költségei mindössze egy százalékot tesznek ki az OEP összköltségeihez viszonyítva, ami nem magas, így érdemi megtakarítást sem jelent. A szakértői apparátus hiánya viszont pótolhatatlan veszteségeket okozna.

A szolidaritási alapú társadalombiztosítás is végképp elveszne?

– Szerintem nem, hiszen kormányszinten is deklarálták, hogy ennek meg kell maradnia.

Az OEP-ért hivatalos közleményben is kiállt az MKSZ. A többi háttérintézmény közül mást nem is tartanak fontosnak?

– Az OTH és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) önállóságának megőrzése is fontos, Kórházszövetségként az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (EENK) megtartását is kiemelten fontosnak tartjuk, különösen azért, mert itt kezelik a rezidensek ügyeit. Végre felállt egy intézmény, amely jól végzi ezt a feladatot; félő, hogy ha ez elvész, és ismét káosz lesz a fiatal orvosok ügyei körül, akkor megint egyre többen mennek külföldre. Ezt nem kellene egy elhamarkodott döntéssel kockáztatni.

Az idén elindul a szociális és egészségügyi ágazat szétválasztása is, az ehhez kapcsolódó első pilotokat már a nyáron megkezdenék. Nem gyors a tempó?

– Annál drágább ellátási forma nincs, mint hogy egy aktív ágyat olyan beteg foglaljon el, aki csak ápolásra szorul. Azt az ígérvényt kaptuk, hogy minden ilyen beteget fogad a szociális ellátó, viszont alapvető kérdés, hogy a szabályozási környezetet úgy alakítsák ki, hogy ne alakuljanak ki „dugók” az átadásnál. Az alapelv, miszerint a szociális ellátás kikerül a betegellátó-rendszerből, és az eddig erre fordított összeg az ágazatban marad, ez jó. Az ÁEEK már felmérte, hol vannak különálló épületek, épületszárnyak, ahová a krónikus ágyakat áthelyezhetik. Ezek az emelt szintű ápolási részlegek különálló ellátóhelyek lesznek, más fenntartóval, külön közművekkel. Azonban semmi értelme az aktív osztályokon elkülönített, egy-egy szociális ellátást biztosító „szobák” fenntartásának, amit a harmadik ütemben terveznek. Nyilván a szociális ellátórendszerben hiányos az infrastruktúra ezeknek a pácienseknek a fogadására, amit most ezen a módon kívánnak pótolni. Idén egyébként négyszázmillió forintra lehet pályázni szociális intézmények létesítésére, ennek legalább a többszörösére lenne szükség ahhoz, hogy a kellő számú férőhely rendelkezésre álljon.

Ónodi-Szűcs Zoltán februárban, a Magyar Ápolók Napján azt mondta, senkinek nem kell aggódnia amiatt, hogy az átszervezés miatt elveszíti az állását, mindenki ugyanott fog dolgozni, mint eddig, csak a fenntartó változik majd.

– A nővéreinkre és az orvosainkra nekünk is szükségünk van, és nem hinném, hogy a szakdolgozók szívesen mennek át a szociális ágazatba, még akkor sem, ha ugyanannyi marad a fizetésük, mint a kórházban.

A kormány döntött a 2016-os költségvetés megnyitásáról, egyelőre csak sajtóhírekből tudjuk, hogy mennyit szánnak ebben az évben az orvosi és szakdolgozói bérek emelésére. Mi az MKSZ javaslata?

– Régóta mondjuk, hogy ezt az évet nem lehet kihúzni béremelés nélkül, ami az elmúlt három évben – a korábbi ígéretek ellenére – elmaradt. Már így is nagyon kevés a szakdolgozó, és még súlyosabb gond lesz nyáron, hiszen a dolgozó saját maga rendelkezik a szabadsága feléről, és nem tudjuk megoldani a helyettesítést. A nővérhiány a legégetőbb, és már ma is betegbiztonsági kockázatot jelent, hiszen vannak olyan területek az országban, ahol minden negyedik szaknővér hiányzik.

Nemrégiben állásfoglalást adott ki az MKSZ Sándor Mária április 15-ei, fekete pólós felhívásával kapcsolatban; nem támogatták, hogy a dolgozóik fekete ruhában fejezzék ki szolidaritásukat. Nem állnak ki a szakdolgozóik mellett?

– Kiállunk a nővéreink mellett, mert alacsony a fizetésük, túlterheltek, de nem gondolom, hogy ennek az a módja, hogy fekete pólót kell viselni a betegek között.

A kecskeméti kórházban főigazgatóként megtiltotta ezt?

Nem. Egyébként, ha valahol meg is tiltották, és a nővérek mégis feketében álltak aznap munkába, mit tudott tenni a főigazgató? El kellett néznie, tudomásul kellett vennie.


Hozzászólások: