Sajtószemle

Ónodi: nincs helyén a bérezés, de toleránsnak kell lenni

Weborvos.hu, 2015. december 11. – Sándor Judit

Az intézmények azt árulják, amijük van, nem pedig azt, amire a lakosságnak szüksége lenne.

Lehetetlen küldetést vállalunk

Veszprém Kukac, 2015. december 9. – S. Bonnyai Eszter

Alapjaiban recseg-ropog az egészségügyi ellátórendszer, és félő, hogy idővel összeomlik. Dr. Rácz Jenővel, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgató főorvosával beszélgettünk.

Nincs hazánkban krónikus orvos- és nővérhiány

Magyar Idők, 2015. december 7. – Haiman Éva

A budapesti kórházak közül mindössze háromban vannak tartósan betöltetlen orvosi, és csupán egyetlenegyben régóta üresen álló ápolói státusok az intézményi adatszolgáltatások szerint.

„Nő a tudománnyal szembeni félelem”

Magyar Nemzet, 2015. december 7. – Molnár Csaba

Az utóbbi hetekben több, sokak számára meglepően bátor nyilatkozatot tett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), főként az áltudományokról, így a homeopátiáról is. Az MTA orvosi szakosztálya egyenesen azt javasolja, hogy a homeopatikus szerek hatékonyságát is kötelező legyen tesztelni (ami sok szakértő szerint e készítmények betiltásával lenne egyenértékű). Lovász Lászlóval, az Akadémia elnökével az MTA társadalmi státusáról, önállóságáról, a tudományos és politikai kérdések elhatárolásáról és a magyar tudomány legnagyobb bajairól is beszélgettünk.

Menekülnek a szakorvosok

Magyar Nemzet, 2015. december 3. – Kuslits Szonja

Az egyre súlyosabb orvoshiány miatt a kórházak egymástól kénytelenek elcsábítani a dolgozókat. Azzal, hogy most hat altatóorvos felmondott a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban, más intézmények is nehéz helyzetbe kerülhetnek. A kórház a Magyar Nemzetnek cáfolta, hogy probléma lenne, szerintük nem maradnak el műtétek, a betegellátást sem veszélyezteti a kollégák távozása, és a várólisták sem lesznek hosszabbak.

Több intézmény veheti át a Sportkórház részlegeit

Magyar Idők, 2015. december 3. – Haiman Éva

A jelenlegi formájában megszűnne a Sportkórház – értesült a Magyar Idők. Az intézmény egyetlen fekvőbetegosztálya, a sportsebészeti részleg a Semmelweis Egyetemhez kerülne, a mozgás­szervi rehabilitációs osztály az Országos Gerincgyógyászati Központ égisze alatt működne, így az Országos Sportegészségügyi Intézet a jövőben nem kórházként, hanem járóbeteg-szakrendelőként folytatná a tevékenységét.

Faképnél hagyta a Hír TV-t a helyettes államtitkár

HírTV, 2015. december 2. – DA

Több száz dolgozó nem kapta meg az októberi fizetését a Péterfy Sándor utcai kórházban. Az orvosigazgató azt mondja: ez decemberben sem lesz másképp. Akkor is csúszni fognak a fizetések. A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint pedig az, hogy már a dolgozókat sem tudják kifizetni, azt mutatja: egyre súlyosabbak a problémák. Egyre nagyobb az adósság, orvosból meg évről évre kevesebb van.