Összeolvad a gyulai és a békéscsabai kórház

Medical Online - MTI, 2016.február 26.

Békés Megyei Központi Kórház néven egyesül a Gyulán működő Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház és a békéscsabai Réthy Pál Kórház április 1-jén, jelentette be Mészáros János egészségügyi ellátásért felelős helyettes államtitkár pénteken Gyulán.

A politikus hangsúlyozta: az integrációt követően a betegellátás a megszokott módon, zavartalanul folyik tovább. Az új intézmény mintegy kétezer ággyal és háromezer dolgozóval rendelkezik majd, háromszázezer ember ellátásáért felel, és az ország negyedik legnagyobb egészségügyi intézménye lesz.

A helyettes államtitkár "komoly lehetőségnek" nevezte az integrációt, közölte, az összeolvadás gazdasági értelemben és szakmailag is magasabb szintű munkavégzést tesz lehetővé, amely a lakosság gyógyulását és egészségben megtartását szolgálja. Mészáros János kifejtette: a közös munka és gondolkozás már korábban megindult az intézmények között, a funkcionális integráció pedig egy uniós pályázat révén már 2013-ban elkezdődött. A kórházak az utóbbi időben közösen fejlesztették a képalkotó diagnosztikai rendszerüket, az intézmények közötti informatikai összeköttetés lehetővé teszi a telemedicina és a távleletezés fejlődését, hozott fel példát a már megvalósult integrációs lépésekre.

A helyettes államtitkár közölte: az új intézmény megbízott főigazgatója a békéscsabai kórház eddigi vezetője, Becsei László lesz.

Becsei László a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: április 1-jén a jogi integráció történik meg, mindkét intézmény valamennyi osztálya és szakrendelése változatlan formában működik azt követően is, és az új intézmény átveszi a két kórház valamennyi dolgozóját. Ezáltal az egészségügyi ágazatban globálisan jelentkező humánerőforrás-hiány helyi szinten mérsékelten tartható lesz. Becsei László szerint az összeolvadással egyesül a két kórház területi ellátási kötelezettsége is, amely "teljesen legálissá teszi" a betegek szabad orvosválasztását.

Az MTI kérdésére válaszolva Mészáros János elmondta: Békés megye harmadik kórházát, az orosházit az egyesülés semmilyen formában nem érinti, annak a betegellátásban betöltött szerepe és területi ellátási kötelezettsége nem változik.

Hozzászólások: