Ónodi nyolc hónapot adott magának, aztán rátörik az ajtót

hírtv.hu, 2016. február 16.

Hét-nyolc hónapot ad magának az egészségügyi államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán azzal számol, hogy a türelmi idő lejártával a kórházi beszállítók rátörik az ajtót. Az intézmények adóssága fél év alatt újratermelődött és tovább nő. Az államtitkár szerint a kormánynak újra lépnie kell.

100 millió forintba került az új sterilizáló részleg a salgótarjáni kórházban. Az avatóünnepségre a Fidesz választmányi elnöke is ellátogatott az időközi polgármester-választás kampányában. Az egészségügyi intézmény 740 millió forinttal tartozik a beszállítóinak, ebből 580 millió lejárt tartozás.

 „Egy dologból nem engedünk. Az úgynevezett gyógyítás előírt formáját – legyen az gyógyszer, megfelelő személyzet, vagy technika – a betegeken spórolni nem lehet. Amin kötelesség spórolni, az a működési költségek. Engedje meg, próbálják ezt is megérteni: Losonccal például azért tudtunk pályázni napelemes, termodinamikai pályázaton, mert két ország közös, ne adj’ Isten, havária ellátásában 200 millió forinttal nyertünk, és nem a működésből kell bizonyos eszközöket pótoljunk. Tehát kötelességünk vízzel, energiával, megfelelő folyamatokkal spórolni, de egyik sem érintheti a betegellátást” – jelentette ki Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház igazgatója.

„Gyakorlatilag 3 milliárd 911 millió forintot kapunk kézhez” – ezt mondta tavaly májusban a fővárosi Péterfy Sándor utcai Kórház vezetője, a költségvetés akkor vállalta át a kórházak lejárt tartozásait. De az intézmény újra két és fél milliárd forinttal tartozik a beszállítóinak.

Az egészségügyi államtitkár úgy számol, hogy havonta 3 milliárddal nő a kórházak adóssága. „Én körülbelül 7-8 hónapig lehetek nyugodt, amíg a szállítók szövetségei nem törik rám az ajtót a minisztériumban, hiszen a havi 3 milliárd forint az megvan” – hívta fel a figyelmet Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár.

A kórházak tartozásait a szocialisták kérésére összesítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A lejárt tartozások február közepére meghaladták a 31 milliárd forintot, és közel ekkora a nem lejárt tartozások összege. Az államtitkár a beszerezésekben talált furcsaságokat.

„A pelenkafogyasztásunk nyolc év alatt 2 milliárdról felment kb. 8 milliárdra, miközben a tételes pelenkaár lement 20 százalékkal, úgyhogy jó lenne tudni, hogy kit pelenkázunk be ebben az országban” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

Az államtitkár szerint idén is szükség lesz adósságátvállalásra. A kormány az egyetemek után a kórházak gazdálkodását is kancellárokra bízná. A Kórházszövetség elnöke a Hír TV-nek azt mondta: a takarékosságot támogatják, a megszorításokat nem.

„Ha a kancellárok feladata az lesz, amiről ön beszélt, hogy a különböző hatékonyság tartalékokat még megtaláljuk és kivegyük a rendszerből, az rendben van és szükséges, de ha az lesz, hogy egy drasztikus költségvetési egyensúlyt akarnak az intézményben, az súlyos bajokhoz vezethet” – vélte Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Velkey György hangsúlyozta: a költségvetési szempontoknál mindig fontosabb a betegek biztonsága.

Hozzászólások: