Névleges megoldás - Elfekvőkből szakápolási otthonok

HVG, 2016.március 5. - Gáti Júlia

Az egészségügy levetné magáról a krónikus ellátási feladatokat, és áttolná a szociális gondozás térfelére. Az osztozkodás nem ígérkezik testvériesnek.

"A KORMÁNV MEGBECSÜLI AZ IDŐSEKET" - ám ez az érzés nem okvetlenül köl-              csönös. Már csak azért sem, mert nem mindenki érzi saját bőrén a kormányzati tenniakarást. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint csaknem 400 ezren töltötték be a 80. életévüket, de a 60 pluszosok csoportja is egyre terebélyesedik (2,3 millió). Az aktív és jobbára egészséges, vagy jól karbantartott krónikus beteg­séggel élő szeniorokat leszámítva egyre többen szorulnak életviteli segítségre vagy állandó ápolásra. A „társadalmi igazságos­ság" jegyében egy év alatt immár másodszor szigorodott idén januártól a házi segítség­nyújtás feltételrendszere, egyre nehezebb bekerülni a rászorultak körébe. Az önkor­mányzatok bővíthetik szociális szolgáltatá­saik kapacitásait" - mondta Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár -, csakhogy az egyórás helyszíni segítség­nyújtás önköltsége településenként 1800- 2000 forint, amihez az állami költségvetés alig több mint 500 forintot tesz hozzá. Így a szolgáltatás bővítésének az önkormányzat és a hozzájárulást fizetni tudó rászorultak együttes képessége szab határt, és persze a nehéz és rosszul fizetett munkát vállaló szociális szakemberek hiánya.

Akit nem lehet már az otthonában tar­tani, az a bentlakásos intézmények közül választhat. A kínálat azonban nehezen áttekinthető: jóval több részletet lehet meg­tudni a szállásfoglaló internetes oldalakon egy-egy szálloda szobáiról, szolgáltatásai­ról, mint az idősotthonok körülményeiről. Üdítő kivétel a ma már alapítványi formá­ban működő Idősek Oldala, ahol egységes küllemmel és tartalommal szinte vala­mennyi hazai bentlakásos, időseket ellátó intézményről van némi információ. „Közel 700 ilyen bentlakásos intézmény működik az országban, valamivel kevesebb, mint 60 százalékuk önkormányzati fenntartású, a fennmaradó rész közel fele-fele arány­ban oszlik meg a magánvállalkozások és az egyházak között" - összegzi Nádasi Jenő, az Idősek Oldala Alapítvány kurató­riumának tagja. Külön érdekesség, hogy az alapítvány a külföldön elérhető szolgál­tatásokat is feltérképezi. Így virtuálisan körbejárható a brit, a német, a spanyol és  még jó néhány nyugat- és kelet-európai ország kínálata.

Az állami támogatást élvező önkormány­zati ellátóhelyek jellemzően olcsóbbak, és szerény komfortú elhelyezést kínálnak. Ezeken a helyeken átlagosnak számít a négy­ágyas szoba és a havi lÓO ezerforint körüli térítési díj, amit a bentlakók jelentős része nem tud megfizetni. A nyugdíj 80 százaléka vehető igénybe erre a célra, ami jócskán elmaradhat az elvárt összegtől. A különbsé­get vagy az ápolt vagyonából - ha van ilyen-, vagy a család segítségével lehet előteremteni. Ha egyik sem működik, az önkormányzat pótolja ki a hiányzó összeget. A térítési díj és a tényleges, úgy havi 160 ezer forint körüli működési költség különbözetét a fejpénz­ként érkező állami támogatás egészíti ki.

A nem költségvetési, hanem vállalkozási formában működő intézmények nívótól függő belépési díjat is szednek. A Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft.-nek mind a négy telephelyén félmillió forint a beugró, amiért 2-4 ágyas szoba és szükség esetén 24 órás ápolás jár. A luxuskategóriájú otthonok már többnyire nyugdíjasházként jelölik magukat, mint például a magánkór­házból idősapartmanná lett Telki Hold Ott­hon, ahol a privát lakrészeket 8-10 milliós befizetéssel adják örökbérletbe. Alakókhavi 160-200 ezer forintot fizetnek az ellátásért. Itt a .Jakbérhez" nem jár állami támogatás.Mivel két éve egyetlen újonnan létrehozott idősellátó intézményt sem fogad be az állam; hogy hozzájáruljon az időskorúak ellátásá­hoz, ezeknek a piacról kell megélniük.

Az intézményhálózat bővítése ennek ellenére a küszöbön áll. Az egészségügyért felelős államtitkár egyik átalakítási terve alapján a kórházak átadnák krónikus és ápolási részlegeiket a szociális szférának. Csakhogy a többféle súlyos betegségtől is szenvedő idős emberek esetében nehéz elvá­lasztani egymástól a szociális és az egészség­ügyi rászorultságot. A kórház-finanszírozó szemszögéből az ápoltak inkább szociális ellátásra, a szociális otthonok felől nézve pedig a mostaninál intenzívebb és hatéko­nyabb egészségügyi ellátásra szorulnának. Míg a krónikus osztályokon állandó orvosi jelenlétre volna szükség, az ápolási részle­geken elegendő, ha akad más osztályokról áthívható szakorvos; az idősotthonokba pedig jobbára csak a hét bizonyos napjain jár ki a háziorvos. A kórházi ellátásért teljes egészében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) fizet napidíjat, betegenként havi 170-200 ezer forintot. Ebből ez az ellá­tás nem jön ki, ám a Fidesz kezdeményezte egykori népszavazás óta lehetetlen a bete­gektől kórházi napidíjat szedni. Ha viszont ezek az egységek nem az egészségügyhöz tartoznának, gond nélkül lehetne némi több­letet kasszírozni. Ónodi-Szűcs Zoltán reményei szerint a fenntartóváltás nem járna pénzmoz­gással, vagyis a teljes krónikus és ápolási kassza évi 23 milliárd forintja az egészség­ügynél maradna. Csupán a feladat kerülne át a szociális államtitkárság fennhatósága alá - amihez Czibere szerezne költségvetési pénzt. Ami egyik oldalon tehermentesítené az egészségbiztosítási kasszát, egy másik költségvetési soron viszont kiadási többle­tet jelentene. A szociális otthonok lakóinak a törvény szerint jár ugyanis a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök ártámoga­tása. A kórházaknak pedig ki kell azt gaz­dálkodniuk éves keretükből. Egyelőre senki sem számolta ki, hogy összességében ki jár rosszabbul: a betegek vagy a költségvetés. Gyaníthatóan az elöbbíek.




Hozzászólások: