Kórházi adósságállomány, konszolidáció - Végtelenítve

MagyarNarancs, 2016. június 9. - Fülöp Zsófia

Hiába az eddigi. összességében 200 milliárdon felüli adósságcsökkentés és konszolidáció. a kórházak adósságállománya strukturális hibák miatt újra és újra fölhalmozódik. A rendszer átalakításra szorul. amire szakértők szerint pénz is volna. Csak hát. ..

50,7 milliárd forint - a Magyar Államkincs­tár (MÁK) legfrissebb adatai szerint idén áp­rilis végére ennyi volt a kórházak és szakren­delők adósságállománya. Ebből 300 millió az állammal szembeni, és 50,4 milliárd forint a piaci szereplőkkel szembeni tartozás. Pedig egy év sem telt el a kórházak tavaly májusi konszolidációja után - még sincs meglepőd­ve senki, a szakértők, a beszállítók és a kórhá­zak egybehangzó véleménye alapján az adós­ság újrahalmozódása a rendszerbe van kódol­va, és jelenleg is 3-4 milliárddal nő havonta. A konszolidációval csupán kis időt lehet nyer­ni, mivel átfogó strukturális átalakítás nélkül az egészségügyi intézmények továbbra is a költségvetés fekete lyukaként nyelik az adófo­rintokat. Bár ezzel régóta tisztában van a min­denkori egészségügyi kormányzat, a helyzet változatlan, és a jelek szerint egy ideig az is marad.

Okok

A kórházak adósságállománya 2006 óta szignifikánsan nő, előtte összesen évi 3-4 mil­liárdos tartozásokkal küszködtek az intézmé­nyek (2002-ben a pénzügyi rendezésre mind­össze 3 milliárdot fordítottak), stabilan azon­ban nem merült fel konszolidációs igény. Az adósságspirál kialakulásában sok minden köz­rejátszott, többek között a teljesítmény-volu­menkorlát (tvk) 2004-es bevezetése és 2006. július elsejei szigorítása. Sinkó Eszter egész­ségügyi közgazdász szerint ez volt az egyik első lépés, amely elindftotta a kórházakat lefe­lé a lejtőn. Intézményekre és hónapokra le­bontva megállapították, hogy az egészségbiz­tosító maximum mennyi beavatkozást finan­szíroz, és e 100 százaléknak tekintett tvk-limit túllépése esetén az adott intézmény- egy szabályozórendszer alapján - csökkentett forrás­hoz jutott. 2006-ban Molnár Lajos egészség­ügyi minisztersége alatt ezt az ún. degresszi­vitást eltörölték, a korábban megállapított 100 százalékot leszállították 95-re, és Sinkó Eszter szerint „befeszítették a rendszert, azon felül nem járt semmi, így kevesebb pénz került a rendszerbe''. 2006 és 2007 között például több mint 6 -milliarddal nőtt az az összeg, amelyet a tvk-nak köszönhetően nem fizettek ki a kórházaknak.

Ennek hatását 2008-09 környékén kezdték érezni a szektor szereplői. A korábbi néhány milliárdos konszolidációk után 2009 őszén egy 24 milliárdos igényt fogalmaztak meg az intézmények az akkori kormányzat felé; ez vé­gül 40 milliárdra kúszott föl, amit csak 2010 januárjában - a választások előtt - kaptak meg az az évi költségvetés terhére. Attól kezd­ve 25-35 milliárdot minden évben igényelt a rendszer az adósságok rendezésére. Az Embe­ri Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága arról tájékoztatta lapunkat, hogy 2010 óta összesen i53,2 milliárd forintot fordítottak kórházi adós­ságcsökkentésre. Ezt részben az Egészségbiz­tosítási Alap (E-Alap) maradványaiból állták, részben a kormányzat egészítette ki a rendel­kezésre álló forrást, ha az kevésnek bizonyult. 2015-ben azonban a konszolidációra érkezett pénz - 60 milliárd forint- „kívülről" jött, a Mi­niszterelnökség célelőirányzatai között szere­pelt az összeg. A kórházak tartozása akkorra majdnem elérte a go milliárd forintot- a kése­delmi kamatok nélkül.

A tvk-n kívül számos más komponens fele­lős a nagymértékű adósság felhalmozódásá­ért. Például az, hogy a H BCs-rendszerben megállapított alapdíj hosszú évek óta i50 ezer forint, amely sem az inflációt, sem a technoló­giai fejlődést nem követi. (HBCs én betegségcsoportok: a fekvőbeteg-ellátás finanszí­rozásában használt betegosztályozási rendszer­F. Zs.) Ráadásul számos új kórházi részleg épült az elmúlt időszakban (és épül jelenleg is), ahol az üzemeltetési költség magas, a technológia pedig drágább, mint a korábbi eszközállomány használata - és ezt szintén nem veszi figyelembe a finanszírozás. „Sok minden egyre drágább, például a laborvizsgá­latok, ehhez képest a laborkassza 10 éve nem változott, ott máris találunk egy 3-4 milliárdos  folyó működési veszteséget. A HBCs-ben belső aránytalanságok vannak, mely sokszor nem ösztönzi a kórházakat szakmailag megfelelő döntések meghozatalára. A jelenlegi finanszírozási rendszerben jobban megéri arnputálni egy lábat, mint elvégezni egy magasabb költséggel járó, számos egyszer használátos eszközt igénylő, érmegtartó műtétet. Általános probléma, hogy az amputációt követő ­gyógyászati segédeszközöket, a rehabilitációs járadék költségeit és a betegek életminőségét nem veszik figyelembe a kórházi finanszírozás mértékének megállapításában" - mondja Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász, a Miskolci Egyetem docense.

Mindemellett hiányzik egy további 27 milli árdos tétel is a dologi kiadásoknál, mivel a 2012-es béremelést ezek terhére fedezték az  intézmények. Az orvoshiány miatt előfordul, hogy az intézményvezetés az orvosokat kény­telen részmunkaidőben, megbízási szerződéssel alkalmazni, aminek az egy órára eső költsége magasabb, mint a közalkalmazotti bértábla szerint adható fizetés. „És akkor még tegyük hozzá az egyszeri áfaemelést 27 százalékra, amivel a kórházak 3,5 milliárdot buktak, és ami azóta sem lett kompenzálva, illetve a forintár- folyam romlását, ami az importból vásárolt gyógyszereknél okoz pluszkiadást. Ezek alapján törvényszerű az adósság felhalmozódása, számításaim szerint ennél még gyorsabb ütemben is kellene nőnie. Hogy nem így van, az valószínűleg a kórházak spórolásának kö­szönhető és annak, hogy volt lehetőségük uniós forrásokra pályázni karbantartásra, fejlesz­tésre" - sorolja Dózsa Csaba, sőt egy újabb tényezőt is említ: a kórházak állami kézbe kerü­lését. Amíg az intézmények fenntartói az ön­kormányzatok voltak, néhány 10 milliárdos tá-mogatást biztosítottak az intézmények állagmegóvására, működésére, esetleg fejlesztésre is; ezekre manapság vagy saját forrásból költ a kórház – még inkább növelve ezzel az adósságát -, vagy egyszerűen nem áldoz rájuk.

Helyzet

„A nagy adósságállomány veszélyezteti a biztonságos betegellátást, mert hibás maga­tartást szül mind a betegellátók, mind a be­szállítók vonatkozásában. Mivel a HBCs-elszá­molás az esetek többségében nem nyújt elég­séges fedezetet a felmerülő kiadásra, az intéz­mények sokszor egyik helyről a másikra küldik a betegeket. Ott vannak például az ún. vatta­betegek, akik azért vannak az intézmények­ben, hogy utánuk bevétel keletkezzen. Abban igaza van az államtitkárnak, hogy nem akar vattabetegeket a fekvőbeteg-ellátásban látni, de tudni kell, hogy rájuk az intézményeknek azért van szükségük, mert ilyen bennfekvések­ből finanszírozzák a többi esetnél felmerülő többletforrás igényt" - mondja Sinkó Eszter.

 Korábban Velkey György, a Magyar Kórházszövetség előző elnöke is elismerte, hogy a „becsületes ellátáshoz kevés a jelenleg rendelke­zésre álló finanszírozási keret". Ehhez képest· Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár tavaly évvégén azzal vádolta az intézményeket, hogy egy 'részük megpróbálja kozmetikázni az adatait: nagy az adósságuk, miközben jelentős készpénzállományt halmoznak fel, és teszik mindezt -azért, hogy az év végi kasszasöprésből több jusson nekik. Ezt akkor több kórház vezetője cáfolta, Svébis Mihály, a Kórházszövetség jelenlegi elnöke pedig közölte: ha akarnának, sem tudnának eltitkolni semmit, az intézmények számláit ugyanis a MÁK vezeti.

A kórházak eladósodása a beszállítóknak is komoly problémákat okoz. „Tavaly, amikor el­ kezdődött a konszolidáció, 85 milliárd forint körül volt az adósságállomány, ami már nagyon súlyosan érintette a cégeket. A nagyobb multik egy ideig belső hitelkonstrukciókkal meg tudják oldani a helyzetet, de a kisebb, magyar tulajdonú cégek nem tudnak hová nyúlni" - mondja Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára. Szerinte az orvostechnikai beszállítók nagy problémája, hogy a fizetési sor végére kerülnek; a kórházi költségvetés 60 százalékát elviszik a bérek, ki kell fizetni a rezsit, a gyógyszereket, és ezek után jöhetnek a beszállítók. Őket elvileg 60 napon belül kellene kifizetni, ám nem ritka, hogy 120-150, esetleg 180 nap után jutnak a pénzükhöz.

„Tavaly áprilisban volt a mélypont, akkor éven túli tartozások is voltak, az átlagos kinn levőség bőven meghaladta a fél évet. Ez nem normális piaci működés: általában közbeszerzéses megállapodások útján a cégek állami intézményeknek szállítanak, és így gyakorlatilag az államot hitelezik. Sok cég régóta jelen van a magyar piacon, és nem tud, de nem is akar máshol lenni" - ismerteti a helyzetet Holchacker Péter, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója. Az említett mélypontról a 60 milliárdos konszolidáció mozdította ki őket: májusban 20 milliárdból fizette ki az ál­lam annak a 24 cégnek a március 31-én már több mint 60 napja lejárt adósságait, amelyek­nek a legtöbbel tartoztak az intézmények. A második körre a kisebb, nehéz helyzetben lévő cégek maradtak, az ő számláikat augusz­tus végéig egyenlítették ki. Sem az ETOSZ­nak, sem az OSZ-nak nincsenek pontos infor­mációik arról,hogy a beszállítók megkapták-e a késedelmi kamatokat - sokan valószínűleg inkább lemondtak róla,csak kapják meg mi­nél gyorsabban a pénzüket. Holchacker arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a konszolidációt előíró kormányhatározat értelmében a kor­mánynak beszámolót kellett volna készíteni a folyamatról; ezt ők többször kérték is az államtitkárságtól, de eddig nem kaptak ilyet. A cé­gektől úgy tudják, a szerződésekben kikötötte az állam: a kifizetésekről nem beszélhetnek,azok üzleti titoknak minősülnek.                          ,

A beszállítók szerint a jelenlegi majdnem 51 milliárdos lejárt adósság - konszolidáció nél­kül -ai év végére ismét 70-80 milliárd forintra duzzadhat. „KiaÍakulhatott a kormányzatban az a téves nézet, hogy 80 milliárdig nincs probléma, a cégek elbírnak ekkora tartozást. Ez egyáltalán nem így van, 40-50 milliárdnál már komoly gondjaik vannak" - mondja Rásky, hozzátéve, hogy írtak Balog Zoltánnak és Varga Mihálynak. Államtitkáraik válaszoltak is, de konkrétumok egyelőre nincsenek. „Tud­nak a problémáról, és a költségvetésben meg­van a lehetőség az átcsoportosításra. A beter­vezett konszolidáció azonban sem az idei, sem a jövő évi költségvetésben nem látszó­dik." Megkérdeztük erről az Egészségügyért Felelős Államtitkárságot is, ám érdemi választ mi sem kaptunk.

Megoldás

Tudható viszont, hogy az államtitkár megol­dásként a kancelláriarendszert Kívánja beve­zetni, melynek „célja egyfajta koncentráció végrehajtása az egészségügyben, melynek so­rán kialakul az az együttműködési forma, amelyben egy adott terület lakosságáért fele­lős intézmények együttműködnek az ott élők egészségügyi ellátásában". A kancellár hatás­körébe 6-8 intézmény tartozna, és „feladatai­hoz a kórházi gazdálkodás egyes jogosítványa­it rendelnék, így például felelős lenne az intéz­mények közötti ütközések kezelésében, az ér­dekkülönbségek csökkentésében is". Az álta­lunk megkérdezett szakértők szerint ez szinte semmit sem oldana meg, ráadásul a kancellá­roktól sem várható el, hogy belenyúljanak az amúgy is szűkös szakdolgozói létszámokba, vagy hogy orvosszakmai mélységben legyenek tisztában, mondjuk a gyógyszer- és orvos­technikai, illetve gyógyászati anyagok felhasz­nálásával - pedig ezektől is függ az ellátás mi­nősége.

Dózsa Csaba szerint abban lehetnek műkö­dési tartalékok, ha 3-4 kórház közösen rendel gyógyszert és kér a beszállítótól 5 százalék kedvezményt, vagy a biztonsági szolgálatnál elér 10 százalék árcsökkentést, de ezzel orszá­gosan 10-12 milliárdot lehet megtakarítani, ami a hiányzó milliárdokhoz képest nem jelen­tős. Helyette inkább a jelenlegi 150 ezres alap­díjat kellene megemelni legalább 200-210 ezerre (beleszámolva a béremelés fedezetét is), és a HBCs-rendszert kellene megreformál­ni. „Az ugyanis hibás gondolat, hogy a kor­mány nem előre ad forrást, mondván, úgyis el­adósodnak az intézmények. Így nem lehet szá­mon kérni semmit. Ha 200-210 ezres alapdíj mellett is eladósodnak, akkor meg kell vizsgálni, mi lehet az oka - egyébként az, ha egy ín­tézménynek adóssága van, nem feltétlenül je- lenti azt, hogy a kórház rosszul gazdálkodik, Az is elég, ha sok olyan beavatkozást végez, ­aminek magas a költsége és azt nem térítik meg”- - mondja Sinkó Eszter, aki szerint az ­alapdíjemeléshez pénz és legfőképpen kor­mányzati szándék kell - a gazdasági helyzet. alapján meglennének a szükséges források.

Egyetért Dózsa Csaba is, kiegészítve azzal, hogy az olyan, kórházakon kívüli elemeket is fejleszteni kellene, mint az alapellátás és az otthoni szakápolás, az egynapos sebészet, mivel ezek jelentősen tehermentesítenék a kórházakat. „A kórházi szektor már lecsontosított, maximum 8-10 százalékkal lehet még csökkenteni a kapacitásokat,de a profittisztítás nagy részét már kiaknáztuk.” A szakértő szerint viszont idén is a konszolidáció az alap., mégpedig egy akkora összeggel, amellyel le lehet nullázni az adósságokat. „Rövid távon nincs megoldás. Mire az alapellátás átalakításának érezni lehet a hatását a kórházi intézményrendszerben, az legalább 5-10 év."

A beszállítóknak nagy segítség volna az orvostechnikai eszközök áfájának 5 százalékra csökkentése is a jelenlegi 27 százalék helyett, illetve ha rendben menne a kifizetés. „Inkább legyen az átlagos maximum fizetési határidő 120 nap a mostani 60 helyett, amit mi vezet­tünk be elsőként az unióban. Mert most a 120-150 napot sem tudjuk tartani" - mondja Rásky László. Abban az ETOSZ és az OSZ is egyetért, hogy el kell dönteni, mit akar nyújta­ni az állam a betegnek, és ahhoz kell biztosí­tani a megfelelő anyagi fedezetet. „Most min­den véglet megtalálható a magyar egészség­ügyben: a csúcstechnológia és a 6o-as, 70-es évek rutinjai is. Kiszámíthatóbb, tudatosabb fejlesztésre van szükség- véli Holchacker Pé­ter. - Ha 2022-ig minden évben 5 százalékkal nőne a gyógyító-megelőző kassza, utána pe­dig GDP-arányosan, akkor lépésről lépésre bele lehetne tenni az egészségügybe a hiány­zó 3-400 milliárdot, amitől valóban a rendszer menne előrébb."



-

Hozzászólások: