interjú az Orvostechnikai Szövetség főtitkárával, Rásky Lászlóval - Év végére az ötvenmilliárd forintot is meghaladja az adósság

Kórház Szaklap, 2015. Tél - Krasznai Éva

- Ha egy mondatban kellene jellemezni, hogyan írná le a 2015. évet a tagvállalataik szempontjából?

- Talán úgy, hogy „oszoljanak, kérem, nincs itt semmi látnivaló!”.

- Nem teljesen értem az iménti gondolatát.

- Akár a jogszabályi környezetet, akár a magyar egészségügy szerkezetét, működését nézzük, régóta nem látszik igazán markáns változás. Pedig csak az elmúlt öt évben jó néhány, nagy horderejűnek tűnő változás is bekövetkezett. A lényeg azonban régóta változatlan, és az idei évben sem történt olyan, ami alapjaiban változtatta volna meg a rendszert.

- A 2015-ös esztendő egyik fontos eseménye, hogy októbertől új államtitkár irányítja az ágazatot. Olyan tapasztalt szakember, aki a közelmúltban közzétett tanulmányaiban, vitairataiban markáns véleményeket fogalmazott meg a magyar egészségügy működésével, anomáliáival kapcsolatban. Lehet, hogy az új vezetés végre-valahára változást hoz a rendszerben?

- Én, akinek gyakran van határozott véleménye bizonyos kérdésekben, nem misztifikálnám túl a karcos, olykor harcos véleménynyilvánítás szerepét.  

Kétségtelen ugyan, hogy az ilyenekre az emberek felkapják a fejüket, de egy probléma vagy problémakör feltárása önmagában nem jelent garanciát a változtatásra. Ráadásul egészen más pozíció egy rendszer, egy szervezet tagjának és más a legfelső vezetőjének lenni.

Összességében úgy látom, hogy a szakmának megvan a bizalma az új államtitkár iránt. A legfontosabb kérdés azonban nem is ez, hanem az, hogy sikerül-e áttörnie azt a falat, ami az egészségügy és a mindenkori kormányzat között régóta fennáll.

- Mi lenne a legfontosabb lépés a valódi átalakítások elindításához?

- A szándék, az akarat a változtatásra.

- De hiszen szinte naponta deklarálja a politika illetve az egészségpolitika az egészség, az egészségügy fontosságát, kiemelt szerepét!

- Az egészségpolitikának évek óta rendkívül szűk a mozgástere. Igaz, ebben a szűk mozgástérben, a lehetőségekhez képest jó néhány dolgot sikerült elérnie.

A valós szándéknak azonban széles körben kellene megszületnie, a nagypolitikától kezdve, az egészségügyi szakszemélyzeten át, egészen a betegekig.

Ezt leginkább az a közismert tény akadályozza, hogy az egészségügy egy rendkívül bonyolult rendszer, komplikált érdekviszonyokkal, ami nagyon kevés ember számára átlátható és érthető. Így, amíg az egyes entitások szintjén valamennyire működőképes az egészségügy, egyszerűbb, ha minden marad a régiben.

- Miközben gyakrabban hallhatóak olyan vélemények, miszerint igazából már most sem működik, illetve, hogy egyetlen hajszál választja el az összeomlástól a rendszert.

- A hazai egészségügy több eleméről is elmondható, hogy kritikus állapotban van. Ugyanakkor, ha az átlag polgár valamilyen betegséggel vagy például ügyintézési szándékkal bekerül a rendszerbe, akkor azt fogja tapasztalni, hogy a bosszantó lassúság, az észszerűtlenségek illetve nem működések ellenére lehet haladni, „történik valami”, még ha ez összességében nézve nem is kielégítő.

- Nem gondolja, hogy a „nem kielégítő” talán túl finom megfogalmazás akkor, amikor a várólisták, a nem időben végzett diagnosztizálás, stb. miatt sok esetben nem megfelelő, nem teljes a gyógyulás, ad absurdum emberek halnak meg?

- Sajnos számomra sem ismeretlen az a helyzet, amikor az ember úgy érzi, hogy a rendszer nem minden résztvevője tette meg a tőle telhetőt, és ez is oka lehetett, hogy nem megfelelően gyógyult vagy éppen meghalt egy ismerős, egy hozzátartozó.

Ugyanakkor az egészségi állapotra is igaz, hogy egy olyan összetett rendszer, amelyről nagyon nehéz hajszálpontos képet, diagnózist adni, beleértve egy betegség esetén az ok-okozati összefüggéseket. Nem segíti a helyzetet, hogy a betegek sokszor csodát várnak az orvosoktól. És abban sem vagyok biztos, hogy – saját magamat is beleértve – mindent megteszünk azért, hogy védjük, óvjuk az egészségünket.

Mindezek viszont azt is jelentik, hogy legtöbbször a konkrét felelősséget sem túl nehéz „szétteríteni”, azaz mentséget találni egy-egy tévedésre, hibára.

- Visszatérve az eredeti témához, az Önök szempontjából mi az, amit mindenképpen meg kellett volna tenni 2015-ben, de nem történt meg?

- Fontos lett volna előrelépni abban, hogy lefékezzük illetve optimális esetben megakadályozzuk a kórházi adósságok újratermelődését.

A 60 milliárd forintos adósságkonszolidáció szükséges lépés volt, de a folytatásról nem tudunk semmit. Sőt mi több, már az is elhangzott az államtitkár úr szájából, hogy az idén elmaradhat az év végi konszolidáció.

A másik fajsúlyos kérdés a gyógyászati segédeszköz támogatási rendszer átalakítása, amelyről ugyan a tavasszal ismét megkezdődtek a tárgyalások az Egészségügyi Államtitkárság és a szakmai érdekképviseletek között, de azok hamar meg is szakadtak, vélhetően az egészségpolitikai prioritások miatt és a minisztériumi kapacitáshiány következtében.

- Jelen pillanatban hogyan áll az adóssághelyzet?

- Október végiek a legfrissebb részletes adataink, amelyek azt mutatják, hogy az intézményrendszer összes lejárt tartozása több mint 46 milliárd forint, amelyből 6,5 milliárd a beruházásokhoz kapcsolódó szállítói tartozások volumene.

Mindez egy szeptemberről októberre bekövetkezett, több mint ötmilliárd forintos növekmény eredménye, amely tendencia alapján csaknem biztos, hogy év végére az adósság jóval ötvenmilliárd forint fölött lesz.

- Hogyan viszonyulnak ezek az értékek a tavalyi év azonos időszakának adataihoz?

- Látszólag most kedvezőbb a helyzet, hiszen 2014 októberének végén 71,2, december végén pedig 72,8 milliárd forint volt az intézményrendszer teljes lejárt adósságállománya.

Persze tavaly ilyenkor már ismert volt az idei adósságkonszolidáció terve, ezért egy évvel ezelőtt jelentősen romlott a fizetési hajlandóság is. Mindenesetre, ha a Kórházszövetség által közzétett 4,5-5 milliárd forinttal nő havonta a tartozás, akkor nem nehéz kiszámolni, hogy jövő tavaszra ismét kritikussá válhat a helyzet.

- Most milyen a hangulat a beszállítók körében?

- Tekintettel arra, hogy a finanszírozás rendszere nem változott, az intézmények ha akarnának, sem tudnának jobban vagy többet fizetni. Így folyamatosan nő a tagvállalataink kintlévősége, azzal együtt pedig az aggodalmaik is.

- Ilyenkor adódik a kérdés, hogy vajon milyen eszközök állnak rendelkezésükre az adósságrendezés gyorsítása, kikényszerítése érdekében?

- Mi továbbra is a figyelemfelhívást és a tárgyalásos megoldást állítjuk a tevékenységünk fókuszába. Az egyes cégek érdekérvényesítési lehetőségei ugyan elég nagy szórást mutatnak, de az ágazati szereplők alapvetően nincsenek jó alkupozícióban. Mindenesetre ismét ott tartanak a cégvezetőink, hogy idejük nagy részét a jogos követelések behajtása teszi ki. Ez pedig nemcsak fárasztó, hanem rendkívül frusztráló is.

- Az elmúlt években az egészségpolitika nagy várakozásokkal tekintett az országos, központosított közbeszerzésekre. Mi történt ebben a témakörben az idei évben, azt is figyelembe véve, hogy időközben új közbeszerzési törvény lépett életbe?

- Az eddigi reakciókból az látszik, hogy az új közbeszerzési törvény értelmezése nem lesz rövid és egyszerű folyamat, valószínűleg szakmai viták fogják övezni a gyakorlatba ültetés egyes kérdéseit.

Az új szabályozás elvben lehetőséget biztosít arra, hogy ne az alacsony ár legyen a meghatározó, sőt az egyedüli értékelési szempont. Ugyanakkor nehezen elképzelhető, hogy egy olyan környezetben, ahol az árleszorítás az „oltári szentség”, hirtelen elkezdenek majd egyéb szempontok is érvényesülni a pályázati kiírások, értékelések során. Az is igaz ugyanakkor, hogy mi erre a szabályozási elemre lehetőségként tekintünk, és mindent meg fogunk tenni, hogy a betegek, a gyógyítás érdekei érvényesüljenek az eszközbeszerzéseknél.

- A tapasztalatok alapján mi az, ami a jelenlegi gyakorlatból mindenféleképpen módosításra szorul?

- Különleges tapasztalatokról nem nagyon beszélhetünk, tekintettel arra, hogy a tervekkel ellentétben nem alakult ki a központosított beszerzések rendszere, és úgy általában a kiírások száma is visszaesett.

Így a problémák is a régiek: még mindig vannak olyan kiírások, amelyek szűk specifikációja egy bizonyos terméknek vagy termékkörnek kedvez, és ahogy volt is róla szó, az értékelésnél elsődleges szempont az alacsony ár. Ennek a szemléletnek kedvez például az elektronikus árlejtéses technika, amire szintén volt példa a közelmúltban.

Sajnos sok esetben éppen a cégek üzleti döntései járulnak hozzá ahhoz, hogy bizonyos termékkörökben illetve pályázatoknál rendkívüli alacsony árak alakulnak ki. És bár a szabályozás lehetőséget ad az aránytalanul alacsony ár elkerülésére, kizárására, ha egy termékkörben egyszer egy bizonyos árszinten zárul egy tender, utána nagyon nehéz igazolni, bebizonyítani, hogy miért kellene magasabb árat elfogadnia a kiírónak.

- Az elmúlt hónapok jó híre volt, hogy nagy összértékű képalkotó diagnosztikai beszerzési pályázatok kiírására került sor, az előző uniós finanszírozási ciklus maradványforrásaiból. Milyen eredménnyel zárultak ezek a pályázatok?

- Mindenképpen pozitív, hogy ha rövid reagálási idővel, sok esetben kapkodva, és nem minden esetben az optimális megoldást eredményezve, de sikerült forrást találni gépbeszerzésekre.

Nem utolsósorban azért, mert e beszerzések segítségével sikerül felzárkóztatni a közép-magyarországi régió intézményeit, amelyek kimaradtak a korábbi fejlesztésekből. Sajnos az ultrahang-készülékek kimaradtak ezekből a pályázatokból, ami valamilyen módon mindenképen pótolandó a közeljövőben.

Ugyanakkor továbbra sem megoldott a hazai egészségügy finanszírozásban az amortizáció elszámolásának a lehetősége, és nem látszik hogy ebben az uniós ciklusban és azt követően milyen források állnak rendelkezésre a fejlesztésekhez.

- Amennyire tapasztalom, elég nagy csend övezi az e-egészségügyi projekteket illetve általában az informatikai fejlesztéseket. Ezekről mit tud elmondani?

Az e-egészségügyben három projektről beszélhetünk, amelyek jellemzően most zárultak, zárulnak le.

Az egyik az elektronikus közhiteles nyilvántartások és Ágazati Portál fejlesztése; a másik a közel 200 intézményben végrehajtott IT-fejlesztés, a harmadik pedig a központi intézményközi adatáramlást biztosító IT-rendszerek fejlesztése, országos egységes központi megoldások bevezetése.

Gyakorlatilag e három projekt kapcsán jön létre az e-egészségügyi, Nemzeti Egészségügyi Informatikai Rendszer, ami összekapcsolja a szereplőket és összefogja a feladatokat. Ennek szereplői a szakellátás, az alapellátás, a gyógyszertárak, az ágazatvezetés és a lakosság. Így áll össze az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltató Tér.

- Mit várhatunk ettől a rendszertől?

- A kiépített rendszer 2016 januárjában fog elindulni pilot jelleggel, 15-30 közintézményben: kórházakban, gyógyszertárakban, háziorvosoknál. A tervek szerint a rendszerbe 2017 első negyedévének végével minden közfinanszírozott intézménynek be kell lépni.

Ennek azonban még a jogszabályi háttere nincs meg. Egyelőre nem tudható, hogy a résztvevő orvosok, kórházak, rendelők, gyógyszerészek, továbbá az állampolgárok milyen mértékben fogják használni a rendszert illetve kihasználni a rendszer nyújtotta lehetőségeket.

- Végezetül mi az, amit mindenképpen szeretnének a következő évben elérni?

- Adná magát, hogy olyan konkrétumokat nevezzek meg, mint az alapvető és szükséges finanszírozás megteremtése, az eladósodási folyamat megállítása vagy éppen egy fenntartható gyógyászati segédeszköz támogatási rendszer kidolgozásában történő komoly és határozott előrelépés.

De igazság szerint én már azzal is elégedett lennék, ha érdemben bevonnának bennünket a döntés-előkészítési folyamatokba, és az általunk kidolgozott javaslatokat komolyan megfontolnák.

Hozzászólások: