Hol vannak a kitörési pontok az egészségügyben?

MedicalOnline, 2015. október 15. – Horváth Judit

A bevonható források keresése évekkel ezelőtt megkezdődött az egészségügyben. Az intézmények „magad uram, ha szolgád nincs” módon kezdték keresni a kitörési pontokat – derült ki a többi közt a Medical Tribune két napos konferenciájának első napján.


Nem festett túl rózsás képet az egészségügy irányító szervezeteiről a Semmelweis Egyetemmenedzserképzőjének igazgató-helyettese a Medical Tribune-MedicalOnline által „Kitörési pontok a magyar egészségügyben” címmel szervezett konferencia felvezető előadásában. Lényegében nincs érdemi döntéshozó, az államtitkárság program nélküli irányító, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozóként és szolgáltatásvásárlóként többre, ellátás-szervezési feladatra is vágyik – sorolta Sinkó Eszter. Nem jobb az Országos Tiszti-főorvosi Hivatal helyzete sem, mely a közelmúltban „megkapta” a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézetet, ám az a jövő rejtélye, vajon miként fér majd össze a hatósági munka a népegészségüggyel. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) úgy tesz, mintha nem is létezne. Nem véletlen, hogy a közelmúltban állítólag felmerült e szervezet megszüntetése, feladatainak esetleg főosztályi szinten az egészségügyért felelős államtitkárságba olvasztása. Bár a betegjogi szervezet (OBDK) szorgosan építi szervezetét, s több jó tanulmányt is készített az elmúlt időszakban, hatósági jogkör nélkül súlytalan.

Súlyos gondokkal küzdenek a kórházak, a járóbeteg szakellátók és az alapellátás is. A nemrég ismét „életre kelt” Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal véleménye szerint 550-600 milliárd forintos tőkeinjekcióra lenne szüksége az ágazatnak ahhoz, hogy konszolidálódjon a helyzete, ehhez képest folyamatosan csökken a GDP-ből egészségügyre fordított részarány, amely az előrejelzések szerint jövőre már – s ez állítólag több évig így marad – 4 százalék alá csökken.

A bevonható források keresése évekkel ezelőtt megkezdődött, s a termékadó valóban több tízmilliárdos többletet jelent, de ez még mindig nagyon kevés. Nem véletlen, hogy az intézmények „magad uram, ha szolgád nincs” módon kezdték keresni a kitörési pontokat. Ez a magán-egészségügyi szektorban növekvően megjelenő lakossági források bevonását jelentette volna, ám ezt – ahelyett hogy e tevékenységet szabályozottá tenné – méltatlanul megnehezíti a kormány. Így ezek a milliárdok változatlanul a magán-egészségügyi szolgáltatóknál landolnak.

A fővárosi Uzsoki utcai kórházban, ahol eredetileg kizárólag külföldi betegek fogadására különítettek el egy részleget, igyekeztek szabályozott, korrekt módon kezelni az egyre nagyobb számban jelentkező hazai fizető betegeket. Nem vették fel utánuk az OEP-finanszírozást, s az esetleges szövődmények – egyetlen egy sem fordult elő! – kezelésének költségét is szerződésben vállalták. Mindez azonban kevésnek bizonyult, ma már csak külföldi betegeket fogadhatnak, mondta el Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója.

A Róbert Károly Magánkórház (RKM) a Szinapszissal karöltve 1000 fős – Budapesten és Pest megyében élő, 25-60 év közöttiekre kiterjedő – reprezentatív felmérést készíttetett, amiből az derült ki, hogy a társadalombiztosítási járulékot fizetők közel fele – 48 százaléka – igénybe vesz magán-egészségügyi szolgáltatást is. Az RKM operatív igazgatója szerint ma már nem a gazdagok kiváltsága a magánorvoshoz fordulás, ez általában jellemző a középosztályra. A magánrendelőket felkeresők kétharmada egyébként nő – ők egészségtudatosabbak –, egyharmada férfi. A szolgáltatás igénybevétele – legalábbis a felmérés szerint – inkább az iskolai végzettségtől függ, s csak kevésbé a jövedelmi helyzettől. A motivációt firtató kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy az emberek azért választják ezt a szektort, mert itt kellő időt fordítanak rájuk, jobb a „bánásmód”, s korrektek a fizetéssel kapcsolatos információk.

Járulékfizetés helyett sokan inkább fix összegű biztosítást kötnének, de szép számmal akadnak olyanok is, akik hajlandók lennének az eseti díjfizetésre is, ami Lantos Gabriella interpretációja szerint arra utal, hogy sokan jelentős fekete jövedelemmel rendelkezhetnek. Mindent összevetve a megkérdezettek egyharmada – 36 százalék – járulékfizetés helyett, inkább maga döntené el, miként gondoskodna egészségéről. Az operatív igazgató javaslata szerint egy maximált járulékfizetés – legfeljebb havi 37.500 forint – mellett magánbiztosítással fedezhetnék az emberek egészségügyi kiadásaikat, azzal a megszorítással, hogy csak az köthetne magánbiztosítást, aki fizeti a fenti járulékot is. Fontosnak tartana egy paradigmaváltást, mondván, 4 millió járulékfizető nem képes 10 millió ember egészségügyi ellátását finanszírozni.

Sinkó Eszter vitába szállt Lantos Gabriellával mondván, az állam 560 milliárddal kipótolja a járulékokból származó 900 milliárd forintot, lényegében jót áll a nyugdíjasok és gyermekek ellátásáért. Óva intett ugyanakkor a magánbiztosítás túlzott fétisizálásától. Az Európai Unió vizsgálta a magánbiztosítások rendszerét, s arra jutott, hogy ebben a rendszerben az emberek sokat fizetnek és ehhez képest keveset kapnak. 

Ungár László nyolc éve alakult, öt fős nőgyógyászati csapatuk speciális működési formájáról szólt. A nőgyógyászati daganatsebészetre specializálódott team alvállalkozóként négy kórházban végez műtéteket. A náluk jelentkező betegek nem választhatnak közülük szabadon orvost. A hbcs 20 százalékáért „dolgoznak”, bár a professzor hozzátette: az általuk végzett beavatkozásokat igen jól finanszírozza az OEP.

Bár az egészségügyi turizmus nagy remény és nagy várakozás volt, ma már „nem jönne össze belőle egy előadásnyi anyag sem”. Kincses Gyula egykori államtitkár ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az egészségturizmus – wellness, fitness, élményfürdő – ugyan virágzik, de ennek vajmi kevés köze van az egészségügyhöz. Ugyanakkor az egészségügyi magánszolgáltatások piaca folyamatosan bővül és erősödik, de a közellátás romló feltételei miatt ma már nemcsak időt és személyre szabott bánásmódot, hanem gyógyulást, életet vásárolunk a magánrendelőkben, magánkórházakban.

Hozzászólások: