Háromszor annyi az amputáció, mint az EU-ban

reszasz.hu, sajtóközlemény - 2016. október 18.

Nemzetközi viszonylatban Magyarországon háromszor annyi az amputáció! A magas és nem javuló amputációs arány, mint az érelmeszesedés egyik végpontja a magyar egészségügy indikátora. Megfelelő statisztikai módszerekkel az EU egyéb országainak adataival összevetve a major amputációk száma kiemelkedően magas, közel háromszorosa más EU országok adataihoz képest.


Az utóbbi években egyik kormányzat alatt sem sikerült alapvető javulást elérni az érsebészet állami egészségügyi finanszírozásában. A rekonstrukciós érműtétekért a kórházak általában nem kapnak annyi finanszírozást, amennyibe a beavatkozás kerül. A legjellemzőbb adat, hogy egy combközépi amputációért többet fizet a Biztosító, mint a végtag megmentését célzó, az elzáródott verőeret áthidaló műér beültetéséért vagy saját érből elkészített áthidalás elvégzéséért.

A 2016 augusztus 1-én megjelent új HBCS finanszírozás változása nem vette figyelembe az érsebészeti-angiológiai radiológiai szakmai közösség elmúlt években beadott javaslatait. Ennek következtében továbbra sem várható javulás: az intézmények nem érdekeltek gazdaságilag az érbetegek ellátásában.

A centralizációra illetve megfelelő progresszivitású szintek megállapítására tett szakmai javaslataink egyelőre nem találtak meghallgatására az egészségügyi kormányzat részéről.

Magyarországon a születéskor várható élettartam 2010-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 74,7 év volt (férfi: 70,7 nő:78,6 év). Ezzel csupán Litvániát, Lettországot, valamint Romániát és Bulgáriát sikerült megelőzni az Európai Unió (EU) 27 tagállamából. Ennek a kedvezőtlen ténynek egyik fő oka, hogy igen magas a korai, azaz a 65 éves életkor előtt bekövetkező halálozások aránya. A vezető halálokok között a keringési rendszer betegségei állnak, ez felelős a halálozások feléért.

A halál közvetlen oka a szív koszorús ereinek meszesedése, de ezen betegeknek nem csak a koszorús erein vannak szűkületek, hanem az agyi-, hasi-, alsóvégtagi ereiken is. A magas halálozáson kívül az előrehaladott érelmeszesedés az életminőséget, ezzel együtt a munkaképességet rontja, jelentős terhelést jelentve a családok és a társadalom számára egyaránt. Az alsóvégtagi érszűkület a járástávolság csökkenésével, majd a folyamat előrehaladásával, nyugalmi fájdalommal, a vérhiányos állapotból kialakuló szövetelhalással járhat. Annak érdekében, hogy a szövetelhalás miatt felszabaduló káros anyagok, a folyamatos gyulladás okozta keringési megterhelés ne okozza a beteg halálát, végül amputációra lehet szükség. Az alsó végtagi amputációszintjének megválasztásakor figyelembe kell venni, hogy olyan helyen történjen a műtét, ahol a sebgyógyuláshoz megfelelő vérellátás van. Ha ez a szakasz a lábszáron, közvetlenül a térd alatt van, vagy a combon, akkor major (nagy) amputációról beszélünk. Ezekben az esetekben a beteg életminősége, életkilátásai lényegesen rosszabbak, rehabilitációjuk nehezebb, kezelési költségeik minden tekintetben magasabbak.

Tavaly jelent meg dr. Kolossváry Endrének és szerzőtársainak egy fontos közleménye az Európai Érsebészeti Társaság lapjában. Magyarországon a major amputációk száma a vizsgált időszakban (2004-2012) nem változott.

Megfelelő statisztikai módszerekkel az EU egyéb országainak adataival összevetve a major amputációk száma kiemelkedően magas, közel háromszorosa más EU országok adataihoz képest.

Magyarországon, mint más országokhoz hasonlóan rendkívül magas az amputációk száma a cukorbetegek, az idősek és a férfiak között, ez utóbbi oka teljesen pontosan nem ismert, feltehetően szociológiai tényezők is közrejátszanak. A magas amputációs arány okának megfejtésekor – részben az előbb említett életkor, nem, dohányzás és cukorbetegség - szokásos rizikófaktorok mellet az egészségügyi ellátó rendszer vizsgálata is szükséges. Az életkor változásai, az idősek és cukorbetegek arányának növekedése hazánkban követi az európai trendeket. Hasonlóan az életkor összehasonlításával a többi rizikófaktor aránya sem eltérő az európai értékektől. A dohányzás, annak relatív csökkenése, a cukorbetegek aránya nem magyarázza a többi európai országnál lényegesen magasabb amputációs értékeket.

Ha az érsebészeti szakvizsgával rendelkező orvosok számát nézzük az USA, Egyesült Királyság és Franciaország adatai nem jobbak, 1/110.000 illetve 1/107.000-1/147.000. Azonban érsebészeti ellátáshoz jutás lehetősége nem egyenlő a szakvizsgával rendelkezők számával. A magyar egészségügyi ellátó rendszerben az érsebészet több okból is mostoha körülmények között van.
Az utóbbi években egyik kormányzat alatt sem sikerült alapvető javulást elérni az érsebészet állami egészségügyi finanszírozásában. A rekonstrukciós érműtétekért a kórházak általában nem kapnak annyi finanszírozást, amennyibe a beavatkozás kerül. A legjellemzőbb adat, hogy egy combközépi amputációért többet fizet a Biztosító, mint a végtag megmentését célzó, az elzáródott verőeret áthidaló műér beültetéséért vagy saját érből elkészített áthidalás elvégzéséért.

A 2016 augusztus 1-én megjelent új HBCS finanszírozás változása nem vette figyelembe az érsebészeti-angiológiai radiológiai szakmai közösség elmúlt években beadott javaslatait. Ennek következtében továbbra sem várható javulás: az intézmények nem érdekeltek gazdaságilag az érbetegek ellátásában.

A verőereken végzett műtétek általában technikailag nehezek, a szövődmények (sebgyógyulási zavar, vérzés, infekció) gyakoribbak az általános sebészeti műtétek többségénél. A érsebészek egyre inkább felhagynak az érszűkület kezelését célzó érsebészeti tevékenységükkel, ugyanis az érbetegek általában szociológiailag jobban rászoruló idős, elesett betegekből állnak, gyakori a kudarc és egyre több a későn érkező, menthetetlen beteg. Az érsebészek jelentős része munkaidejének egy részében hasi sebészeti műtéteket végez, magánpraxisban visszereket kezel, illetve elhagyja az országot. Utánpótlás alig van, a gyakorló érsebészek átlagéletkora igen magas, a közeljövőben sokan mennek nyugdíjba.

Az érgyógyászat komplex feladat, amely az érsebészeken kívül más társszakmák, többek között belgyógyászat, radiológia, neurológia és intenzív terápiás ellátásban jártas szakorvosok közös munkáját igényli. Egyre ritkább hazánkban az az intézmény, ahol ezek együttes, magas színvonalú tevékenysége elérhető, a szükséges műszerezettség és fogyóanyag-igényre a megfelelő források megtalálhatóak.
A centralizációra illetve megfelelő progresszivitású szintek megállapítására tett szakmai javaslataink egyelőre nem találtak meghallgatására az egészségügyi kormányzat részéről.

Az ellátó rendszer hiányosságai mellett, egyéb tényezők is szerepet játszanak a magas amputációs szám kialakulásában és fennmaradásában. A teljesség igénye nélkül felsorolunk, néhány kiemelkedően fontos tényezőt: a magyar lakosság egészségügyi tájékozatlansága, az alapellátás súlyos hiányosságai, a betegutak tisztázatlansága, az érszűkület jellegénél fogva gyakran sürgető ellátást igénylő jellege, a közelmúltban megjelent, - anyagi haszonszerzés reményében- állítólagos gyógyító tevékenységet végző csoportok, vállalkozások szabályozásának és felügyeletének teljes hiánya miatt a megfelelő kezelés gyakran megkésik.
Az érgyógyászattal foglalkozó szakmai vezetés évek óta küzd a fenti tényezők megváltoztatása és javítása érdekében (felvilágosító programok, Érszűkület napja, házi orvosok képzése, centralizálási és szervezési javaslatok az egészségpolitikai vezetés felé, az angiológia önálló szakvizsgával elismert jelentősége, az érsebészet első szakvizsgaként történő átminősítése, illetve hiányszakmaként történő elfogadása, együttműködés az invazív radiológus kollégákkal). Ezek azonban eddig nem érték el a kívánt eredményt, melynek oka az érgyógyászati ellátás korszerű átszervezésének az elmaradása, valamint az orvosok és kórházak rossz finanszírozása.




Hozzászólások: