Elvárás lenne az egyéni felelősségvállalás az egészségügyben

Világgazdaság, 2015. január 5. – Haiman Éva

Jogszabályban rögzítenék, pontosan kik és mennyivel részesedhetnek a nemzeti kockázatközösség részeként az egészségbiztosításból a jövőben – derül ki az egészségügy 2020-ig terjedő stratégiai tervéből. Az EMMI dokumentuma a hatékonyabban működő intézményrendszer mellett az egyéni felelősségvállalás érvényesítését is kiemeli, az egészségügyi források GDP-arányos növeléséhez pedig „innovatív” megoldásokat emleget

Egy újabb nagy ívű, 2020-ig terjedő stratégiával lett gazdagabb az egészségügy: az Emberi Erőforrások Minisztériuma decemberben a kormány elé terjesztette a 2020-ig terjedő időszak egészségügyi ágazati stratégiát.

A dokumentum több konkrét – már a Semmelweis-tervben is megfogalmazott egészségjavító – cél mellett számos ködös, de legalább is az anyagban ki nem fejtett elképzelést is tartalmaz. Ezek közül az egyik az egészségügy egyik legégetőbb, évek, de inkább évtizedek óta megoldatlan problémájára, az alulfinanszírozottságra igyekszik gyógyírt keresni olyan meg nem nevezett „innovatív megközelítések” formájában, amelyek segítenének a közfinanszírozás forrásainak szélesítésében.

Az EMMI szerint az „innovatív forrásbevonási megoldásokkal” a tervezési időszak közepétől arányaiban csökkenthető a költségvetési hozzájárulás mértéke, sőt 2020-ra már nominális csökkenés is elérhető. Mindez természetesen azt is előrevetíti – teszik hozzá -, hogy a plusz források strukturált bevonása nélkül a költségvetésnek egy folyamatosan növekvő mértékű költségvetési hozzájárulással kell terveznie, még a belső hatékonyság maximális kiaknázása mellett is. Tekintettel az egészségügy merev költségstruktúrájára, a fix költségek és ezen belül a humán erőforrás költségek magas arányára, eltérő gazdasági pálya mellett is nyomás nehezedik a költségvetésre.

Az „innováció” azonban nem csak ezen a területen jelenne meg, hanem például az egészségügyi és szociális ellátások határterületén megjelenő szolgáltatási formák bevezetésében is, bármit jelentsen is ez. Ahogyan az sem teljesen világos, mit is ért az EMMI az alatt, hogy javítani kell a „költségteher elleni védelmet a kockázatközösség terheinek optimalizálásán keresztül”. Egy biztos: talán ez a stratégia az első, amelyben leírják: meg kell határozni a nemzeti kockázatközösség egy főre jutó támogatási összegének kiszámítási módját, valamint „pontosítani” és jogszabályban rögzíteni a támogatott kört. Magyarul azt, hogy kik is a biztosítottak, és hogy mennyit költ rájuk – elvileg – az egészségbiztosító.

Az állam a jövőben is gondoskodó marad, viszont már elvárásokat is támaszt. „Biztosítjuk az Ön egészségével kapcsolatos széles körű ismereteket és készségeket. Gondoskodunk róla, hogy megbetegedése esetén időben, megfelelő helyen, minőségi ellátást kapjon.” – írják. Az egészségtudatos magatartás elősegítése mellé egy későbbi fejezetben azonban már az egyéni felelősségvállalás érvényesítése is oda kerül. Igaz, az már nem derül ki, vajon ez azt jelenti-e, amire már utalt az egészségügyi államtitkár, hogy aki például részt vesz a rendszeres szűrővizsgálatokon, az előre kerülhet a várólistán, vagy esetleg valamilyen „büntető” jellegű intézkedéseket.

Ami biztos, az az, hogy az egészségügy irányítói szerint az egészségügy még mindig nem működik kellően hatékonyan, vagyis még itt is vannak kiaknázható tartalékok. Ezek feltárása mellett az ágazat vezetése úgy látja: az eredményes kezelés eléréséhez szükséges legalacsonyabb kiadási szintre érdemes optimalizálni az ellátórendszer működését, ezen keresztül emelve a költséghatékonyságot. „Nemzetközi kutatások eredményei is alátámasztják, hogy a népegészségügyi prevenció fókuszú aktivitás erősítése, az egészségegyenlőtlenségek csökkentése és hosszú távon segítik az egészségügyi ellátórendszer költséghatékony működését” – érvelnek.

Magán egészségpiac: a GDP 1 százaléka

A stratégia kidolgozói arra a nem meglepő megállapításra jutottak, hogy a gyógyszer-finanszírozás területe az egyetlen, ahol a szolidaritási elveken túl mindenki átlátható rendszerben finanszírozza sajt forrásból a gyógyítását. A magánkiadások arányát a GDP 2,3 százalékára teszik. Ezen belül a gyógyszerkiadások aránya a legmagasabb, de ezt csaknem eléri a szakellátási költés, ami azt jelenti, hogy egy, a GDP 1 százalékára rúgó magán egészségpiac működik Magyarországon. Emellett létezik a strukturálatlan és átláthatatlan hálapénzrendszer. Mindebből a stratégia alkotói azt a meglepő következtetést vonják le, hogy „a társadalom tehát hajlandó egészségértékének megtartása, kényelmének és idejének megóvása érdekében befektetni az egészségébe”.

Hozzászólások: