Az intézmények adóssága újratermelődik

Orvosok Lapja, 2015/6. szám – Krasznai Éva

Rásky Lászlóval, az Orvostechnikai Szövetség főtitkárával az egészségügyi intzémények adósságkonszolidációjáról beszélgettünk.

- Érdekképviseleti szempontból aktív, izgalmas és bizonyos értelemben pénzügyi eredményét tekintve is pozitív időszakon vannak túl, tehát megérdemlik a pihenést. Nyugodt szívvel mennek el szabadságra?

- Habár nyáron valóban lelassul az ország, tapasztalataim szerint nem egyértelmű, hogy ebben az időszakban nem történik semmi az egészségügyben. Két évvel ezelőtt például pontosan ezekre a hónapokra esett a gyógyászati segédeszközök házhozszállítása korlátozásának életbe léptetése, és ebből következően a szigorítás feloldása érdekében végzett érdekképviseleti munka dandárja.

Ami az idei nyarat illeti, a közelmúltban kezdődött el egy újabb szakmai eszmecsere az Egészségügyi Államtitkársággal, a gyógyászati segédeszköz támogatási rendszer átalakításáról. Ha az ígéreteknek megfelelően elkezdődik a részletes, termékcsoportonkénti szakmai munka, akkor ennek egy része a nyári hónapokra eshet, de ezt a terhet örömmel vállaljuk.

Azt se feledjük, hogy a közelmúlt adósságkonszolidációs folyamata sem zárult még le, és bár nem szeretnénk kellemetlen meglepetéseket, nem elképzelhetetlen, hogy még ezzel kapcsolatban is lesznek feladataink.

- Ugyan még nincs vége a konszolidációnak, de talán ebben a fázisban is meg lehet fogalmazni a folyamat legalapvetőbb tanulságait. Az önök szemszögéből nézve melyek ezek?

- A leglényegesebb felismerés illetve faktum, amit ez az akció is visszaigazolt, talán az, hogy az egészségpolitika sok esetben csak elszenvedője a nem mindig szakmai szempontú politikai akaratnak, döntéseknek. Nemcsak arról van szó, hogy a kasszakulcs a nemzetgazdasági tárca kezében van, hanem arról is, hogy az egészségügy jelenének fő kérdéseit és jövőjének fő irányait többnyire a Miniszterelnöki Hivatalban és a Nemzetgazdasági Minisztériumban rajzolják fel. Ez még akkor is igaz, ha azért az egészségpolitika is megteszi a maga javaslatait.

Az előbbieket támasztja alá például az is, hogy a mostani adósságkonszolidáció során akkor gyorsultak fel az események, amikor társzervezetünkkel, az ETOSZ-szal közösen Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz fordultunk, az ő intézkedését kértük. A levelünk elküldését követően, két nap múlva már meg is jelent az a kormányhatározat, melynek alapján elkezdődhetett a tényleges kifizetés folyamata.

A kifizetés illetve annak előkészítése kapcsán azzal is szembesültünk, hogy a folyamatszervezés terén van még miben fejlődnie az egészségirányításnak. Ez különösen annak fényében bosszantó, hogy az érdekképviseletek több fontos javaslatot is tettek az elmúlt években, és most a konkrét ügy kapcsán is, amelyek megszívlelése, alkalmazása esetén jó néhány kellemetlenséget vagy – sajnos nincs jobb szó rá – „bénázást” el lehetett volna kerülni. Jellemző egyébként, hogy a javaslatainkra még azokat a szokásos paneleket sem kaptuk vissza válaszként, amelyekkel a szakmapolitika le szokott rázni bennünket.

- Huszonnégy „nagy” céggel személyesen az ÁEEK vezetése tárgyalt, és azt is tudni lehet, hogy ezeket az 500 millió forintot meghaladó lejárt követelésük alapján választották ki. Jó módszernek tartják ezt a „kétfordulós” adósságrendezést?

- Azt már korábban tudtuk, hogy mindenkivel nem fog tárgyalni a fenntartó. A nagyok kiválasztásának célja valószínűleg az lehetett, hogy ha rajtuk sikerül „átverni”a késedelmikamat-mentes kifizetést, akkor a kicsikkel már nem kell erről egyezkedni.

Mindenestre nemcsak a folyamat transzparenciájával, hanem lebonyolításával kapcsolatban is merültek fel problémák.

- Bár a „kicsik” effektív kifizetése még hátravan, elmondhatjuk, hogy most már ez is leginkább egy technikai kérdés, hiszen a konszolidációs összegek az intézményeknél vannak?

- Hadd kezdjem azzal, hogy nem véletlenül kértük az ETOSZ-szal közösen, hogy a „kicsik” kifizetésére vonatkozóan az Államtitkárság vagy az ÁEEK adjon világos és határozott, felelősségi köröket is tartalmazó utasítást az intézmények számára. Nekem személy szerint is meghökkentő és érthetetlen volt az, amikor az ÁEEK főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a kórházaknak azért nem szabtak határidőt a kifizetésekre, mert nincs ellenérdekeltség a végrehajtásban az intézmények részéről, hiszen a pénzt csak az adósság rendezésére használhatják fel a kórházak, illetve az nem kamatozik a számlájukon.

Már megbocsásson a világ, de egy hatékonyan működő szervezetben a legegyszerűbb feladatokhoz is felelőst és határidőt rendelnek, ez pedig mégiscsak egy több mint száz intézménnyel valamint több ezer beszállítóval végrehajtandó, 40 milliárdos projekt!

- Az eddigi tapasztalataik visszaigazolták a félelmeiket?

- A beszállítókkal való egyeztetés valamint a pénzek mozgatása burleszkbe illő jeleneteket is hozott.

Kezdjük ott, hogy már a számlák egyeztetése is részben fölösleges volt, hiszen a beszállítók a követeléseiket folyamatosan egyeztették, egyeztetik az intézményekkel. De tételezzük fel, hogy szükség van egy „végső” egyeztetésre. Nos, ezt volt olyan kórház, amelyik azzal vélte megoldani, hogy a beszállítók vezetőit személyes egyeztetésre hívta. Képeljük el, mi történne, ha ezt mindegyik intézmény így próbálná lebonyolítani!

Aztán voltak olyan kórházak, amelyek papír alapon küldték ki a szerződéstervezeteket. A többség persze elektronikus úton folytatta le az egyeztetést, azzal, hogy ha egyeznek az adatok, akkor majd küldik a szerződést – nyilván ez lenne a természetes 2015-ben...

A konszolidációs pénzek mozgatásánál előfordult olyan eset, hogy a fenntartó a konszolidációs összeg egytizenketted részét utalta csak át az intézménynek, mert megszokta azt a gondolkodásmódot, hogy az éves finanszírozási összeg tizenketted részével kell számolnia havonta. Ezt utólag természetesen korrigálták.

Olyan is előfordult, hogy a kórház számlájára érkező pénz egy részét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal inkasszálta, így náluk kellett könyörögni, hogy adják vissza, mert ez egy kvázi céltámogatás.

- De legalább a „nagyok” rendben vannak…

- A számlák és a megkötött szerződések szerint nekik járó pénz nagy része valóban megérkezett hozzájuk. Az egyik vezető budapesti kórház azonban a mai napig nem indította el az utalásokat. Most próbáljuk kideríteni, hogy ennek mi lehet az oka.

- Az egészségügyi államtitkár és az ÁEEK főigazgatójának közös sajtótájékoztatóján két érdekes állítás is elhangzott. Az egyik az volt, hogy egyes cégek nem jogos követeléseket is megpróbáltak érvényesíteni a konszolidációs folyamat, egyeztetés során. A másik pedig az volt, hogy a számlák egyeztetése során azt is tapasztalták, hogy ugyanaz a cég különböző intézményeknek különböző árakon számláz. Ezeket hogyan kommentálná?

- Az egészségpolitika két vezetője ugyanazon a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy az egyeztetés során mintegy 194 ezer számlát tekintettek át. A csaknem kétszázezer számlatételből gondolom elenyésző volt azok száma, amelyekkel valamilyen probléma merült fel. Maradjunk annyiban, hogy bár értem, miért volt szükséges kiemelniük ezt a tényezőt, alapjában véve nem tartom elegánsnak a kis arányú esetek felnagyítását.

A mi mennyibe kerül kérdése is megválaszolható egyszerűen, közgazdasági alapon. Először is, ugyanannak a terméknek nem ugyanaz az egy egységre jutó fajlagos költsége, ha egy intézménynek ezer darabot, vagy ha csak tizet szállítok. De van egy másik általános oka is a jelenségnek.

- A beszállítások nagy része közbeszerzési szerződések alapján, nyomott árakon történik...

- Az elmúlt években azonban tulajdonképpen gyakorlattá vált, hogy a szerződések lejárta után nem írtak ki új tendereket, így a legtöbbször az intézmény megállapodott az addigi szállítóval a kontraktus folytatásáról. Ennek során azonban – figyelembe véve a fizetési fegyelem folyamatos romlását is – sok esetben már más árakat szabott a beszállító cég.

- Zombor Gábor mindenesetre megígérte, hogy bizonyos szerződéseket át fognak tekinteni.

- Nézze, a beszállító cégek üzleti vállalkozások, amelyek a sokszor még oly szűk keretek között is megpróbálják optimalizálni a működésüket és maximalizálni a nyereségüket. Ez az üzlet természete, ezen szerintem nem kell meglepődni.

Általában véve azt gondolom, hogy a megrendelő, a finanszírozó támaszthat akár nagyon szigorú feltételeket is a szállítóival szemben, ugyanakkor az állam és a nem állami üzleti szereplők között már most sincs egyenrangúság. Ez némely esetben megalázó helyzetekhez is vezet, ezen volna mit fejleszteni. A másik fontos kérdés, hogy nem lehet rákényszeríteni az üzleti szereplőkre a veszteséges működést, mert azt előbb-utóbb a termék- illetve szolgáltatásminőség, így végül is a betegellátás sínyli meg.

- Mindannyian bízunk abban, hogy rendben lezajlik a mostani adósságkonszolidáció. Ugyanakkor, mire annak a végére érünk, már újból 30-35 milliárd forint lehet az intézményrendszer lejárt adósságállománya. Ön szerint mikor lesz ennek, mármint az adósság folyamatos újratermelődésének a vége?

- Egyelőre nem látom azokat az elképzeléseket, intézkedési terveket, amelyek valóban megállíthatják az adósságok újratermelődését…

- Ez azért is lehet, mivel ezek kidolgozásával legújabban csak június végére kell elkészülniük a kórházaknak.

- Ez igaz, de nem szabad hazudnunk önmagunknak: az úgynevezett hatékonysági tartalékokból képtelenség kitermelni a magyar egészségügyből hiányzó összegeket. A finanszírozás bővítésére van szükség, amelynek elsődleges forrása a költségvetés kell legyen. Különösen azért, mivel politikai döntés alapján az ellátórendszer gerince állami fenntartású illetve finanszírozású.

Szükség van az alapellátás finanszírozásának további bővítésére, a járóbeteg-ellátás forrásainak növelésére, és nem utolsósorban a fekvőbeteg ellátás finanszírozásának alapját jelentő HBCS-pont forintértékeinek növelésére is. Ez így együtt valóban nem egyszerű feladat.

- Ha már szóba hozta a HBCS-t: a közelmúltban jelent meg az ÁEEK főigazgatójának egy kutatói köntösben született írása, amelyben leszedi a keresztvizet mindazokról, akik arról beszélnek, hogy nem nőtt a HBCS-pont forintértéke. Véleményét azzal támasztja alá, hogy rávetíti a HBCS-re a pótlólagos forrásokat is. Ön hogy vélekedik erről?

- Néhány éve, Rácz Jenő elnök leköszönésekor született egy kritikus hangvételű kórházszövetségi állásfoglalás, amire az akkori egészségügyi államtitkár,. Szócska Miklós csak annyit mondott: „Tekintsük ezt az elnök úr írói munkássága részének”. Nos, a cikket olvasva nekem is hasonló érzéseim támadtak.

Önmagában azt is furcsának tartom, hogy a szerző a finanszírozás elégtelensége miatt szükséges pótlólagos források létével bizonyítja, hogy nőtt a finanszírozás. Másrészt, mióta az előző egészségügyi államtitkár nekikezdett a hatékonyságnövelésnek, soha eddig nem látott magasságokba emelkedett az intézményrendszer adóssága. Igaz, a cikk végkövetkeztetése az, hogy strukturális átalakításra van szükség. Azon túlmenően, hogy évek (igazából évtizedek) óta ezt hallgatják az ágazati szereplők, a szerzőnek főigazgatóként mindenki másnál nagyobb hatásköre van illetve lesz ennek megvalósítására.

- Végezetül evezzünk nyugodtabb vizekre. Már esett róla szó, de fontosnak tartom kiemelni az adósságkonszolidáció érdekében az ETOSZ-szal megvalósult összefogást, ami ritkaságszámba megy Magyarországon. Hogy csinálták?

- Bölcs vezetőink bölcs döntése kellett hozzá. De félretéve a viccet, bár mindenki tudja, hogy összefogással nagyobb illetve jobb eredmény érhető el, mi magyarok az individualizmusra lettünk szocializálva, egyénenként és szervezeti értelemben is. Sokszor akkor is ragaszkodunk a saját elképzelésünkhöz, ha tudjuk, hogy másnak legalább olyan jó, ha nem jobb ötletei lehetnek, és a többféle látószög szélesebb képet ad az adott témáról.

A közös munka során rendkívül jól kiegészítettük egymást az ETOSZ igazgatójával, dr. Holchacker Péterrel, és meg is tudtuk osztani a feladatokat, ami szintén fontos szempont. Összességében azt tapasztaltuk, hogy a közös fellépés nagyobb erőt is sugárzott, és ez szintén segítette a céljaink elérését.

Egyébként az eredményeken, a pozitív tapasztalatokon felbuzdulva, hasonló összefogást tervezünk megvalósítani a gyógyászati segédeszköz területen is.

Hozzászólások: