A Szent Imre Kórházban nem kell beavatkozni

Magyar Idők, 2015. december 11. – Haiman Éva

A túlzott munkateher részben abból fakad, hogy a kórházak a saját és nem a betegek érdekei mentén működtetik az egészségügyet.

Az év végi „kasszasöprésből”, vagyis az Egészségbiztosítási Alapban megmaradó pénzekből idén is költenek valamennyit a kórházi adósságok rendezésére, ám az biztosan nem lesz olyan nagyságrendű, mint a nyári 60 milliár­dos konszolidáció volt. Ezt az egészségügyi államtitkár mondta egy háttérbeszélgetésen tegnap azzal kapcsolatban, hogy a legutóbbi államkincstári adatok szerint ismét 45 milliárd forintra rúg a kórházak tartozásállománya. Ónodi-Szűcs Zoltán ismertetése szerint a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek látszik, mert „néhány kórháznak” van készpénzállománya, mégsem fizetik a számlákat, ám miután a gazdálkodás felelőssége az intézményvezetőké, ebbe nem szól bele a tárca.

Az államtitkár szerint azzal sincs dolga az ágazat vezetésének, hogy az aneszteziológusok után radiológusok is tömegesen távoztak a fővárosi Szent Imre-kórházból. – A fluktuáció mértéke nem igényel külön intézkedést – vélte Ónodi-Szűcs Zoltán, miután egyeztetett az intézmény főigazgatójával. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese pedig azt hangsúlyozta, hogy sem a kórház pénzügyi, sem humánerő-gazdálkodásában nincs probléma, a betegellátás folyamatos, a téma tehát „túlreprezentált” a sajtóban.

A Szent Imre-kórházból távozott dolgozók többek között elviselhetetlen túlterheltségről beszéltek az újságíróknak, az államtitkár viszont azt mondta: nem kíván belemenni abba, hogy sok vagy kevés az orvos, jövőre ugyanis nem darabszámra akarják meghatározni, hol mennyi gyógyítóra van szükség, hanem a kompetenciák­hoz akarják igazítani az ellátórendszert. Ónodi-Szűcs Zoltán úgy látja: a túlzott munkateher részben abból fakad, hogy a kórházak a saját és nem a betegek érdekei mentén működtetik az egészségügyet. Ezen is változtatni kívánnak, mert ellenkező esetben bármennyi pénz kerül is az egészségügybe, nem lesz nagyobb az elégedettség. Első körben az alapellátásban várha­­tók változások, ahová az idei tíz­milliárd után jövőre újabb tízmilliárd forint pluszpénz érkezik, amit már valamiféle ösztönzőrendszer mentén használhatnak fel a praxisok.

Lapunk kérdésére, hogy Sélleiné Márki Mária helyére mikor neveznek ki új főigazgatót az Országos Egészség­biztosítási Pénztár élére, az államtitkár azt mondta: ez a miniszterelnök hatásköre. Az országos tiszti főorvos posztján tervezett váltásra szintén rákérdeztünk. Ezzel kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán jelezte: az év végéig döntenek a kérdésről. Lapunk úgy tudja, jelenleg Szentes Tamás, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója a legesélyesebb a pozícióra.

Hozzászólások: