Soha nem gyűlt még össze ennyi egészségügyi miniszter, és soha nem volt még ekkora egyetértés abban, hogy az ágazat sürgősen átalakításra szorul. Ennek módjáról azonban már erősen megoszlottak a vélemények. Az egészségügyi miniszteri csúcsot a Figyelő szervezte hagyományteremtő céllal.

A válság „brutálisan derékba [...]]]> Figyelő, 2012./20. szám, május 17-23

Soha nem gyűlt még össze ennyi egészségügyi miniszter, és soha nem volt még ekkora egyetértés abban, hogy az ágazat sürgősen átalakításra szorul. Ennek módjáról azonban már erősen megoszlottak a vélemények. Az egészségügyi miniszteri csúcsot a Figyelő szervezte hagyományteremtő céllal.

A válság „brutálisan derékba kapta az egész magyar gazdaságot”, s behatárolja a nagy ellátórendszerek, köztük az egészségügy működését – szögezte le előadásában Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Források híján is lehet azonban előrelépni – hangoztatta. Az Orbán-kormány intézkedéseinek sorából kiemelte a dohányzás elleni törvényt, valamint a népegészségügyi termékadót. Ez túl azon, hogy pluszbevételt hoz a szektornak, jelentős egészségpolitikai eszköz is lehet. Szócska szerint nagy eredmény, hogy megőrizték az egészségügyi ellátórendszer működőképességét, s megtették az első üzenetértékű lépéseket a dolgozók felé.

Kötelező változtatni, viszont minden téren nagyobb transzparenciára lenne szükség ahhoz, hogy a nyilvánosság számára is követhető legyen az átalakítás – reagált Kökény Mihály arra a kérdésre, hogy szabad-e a gazdasági válság kellős közepén hozzáfogni az egészségügy reformjához. Kökény szerint nem szerencsés, hogy rohamtempóban történik az átalakítás, s nincs a nyilvánosság számára jól követhető menetrend. A volt miniszter szerint az ágazat érdekkérvényesítő képességét rontotta, hogy az egészségügyet államtitkári szinten egy gigaminisztériumba integrálták. “Megfeleződik a gyógyszerkassza, nominálisan csökken a gyógyító-megelőző kassza, erősen kétséges, hogy siker koronázza az átalakítást” – hangsúlyozta Kökény. A politikus becslései szerint az egészségügyi közkiadások GDP-arányosan 4,5 százalék körül mozognak, ez példátlanul alacsony az EU-ban. Ha el akarjuk kerülni az összeomlást, s meg akarjuk állítani a migrációt, azonnali forrásbevonásra és kiszámítható életpályamodellre lenne szükség – figyelmeztetett Kökény Mihály.

Vállalhatatlan helyzet állt elő a gyógyszerkasszából és általában az egészségügyből történő forráskivonás miatt. A tárcavezetőnek egyetlen lehetősége marad, le kellene mondania – jelentette ki Horváth Ágnes, a Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere. Ugyanezt a véleményt több volt szocialista miniszter is megfogalmazta. Ezzel csak azért nem értett egyet kollégájuk, Rácz Jenő, mert mint mondta, vészhelyzetben a kapitány hagyja el utoljára a hajót. “A hajó ezekkel a számokkal már elsüllyedt” – kontrázta meg mindezt Horváth Ágnes a Széll Kálmán-terv egészségügyet érintő részére utalva.

Csehák Judit, aki a rendszerváltás idején is tárcavezető szerepet töltött be, arra az aranyszabályra hívta fel a figyelmet, hogy élvezheti ugyan egy koncepció az egész kormány és a kormányfő bizalmát is, a végrehajtás kulcsa az, hogy van-e rá pénz. Forrás híján ugyanis menthetetlenül kudarcra van ítélve. A volt miniszter szerint az egészségügy helyzete katasztrofális. Eljöhet az az idő, amikor valakinek választania kell, hogy szem- vagy a csípőízületi műtétjét végezzék el, mert mindkettőre nincs pénz állami forrásból. Csehák szerint minden egészségügyi miniszternek van “zsarolási potenciálja”, amellyel élnie kellene, hogy jobb pénzügyi kondíciókat harcoljon ki az ágazat számára..

Interjú Balog Zoltánnal, az újonnan kinevezett emberi erőforrás-miniszterrel.

Az egyházi államtitkárin kívül más poszton is várható személycsere az Emberi Erőforrások Minisztériuma névre keresztelt tárcánál – nyilatkozta lapunknak adott interjújában a most kinevezett miniszter. Balog Zoltán hangsúlyozta: szeretne majd még egyszer lelkipásztor [...]]]> Magyar Nemzet, 2012. május 12. –

Interjú Balog Zoltánnal, az újonnan kinevezett emberi erőforrás-miniszterrel.

Az egyházi államtitkárin kívül más poszton is várható személycsere az Emberi Erőforrások Minisztériuma névre keresztelt tárcánál – nyilatkozta lapunknak adott interjújában a most kinevezett miniszter. Balog Zoltán hangsúlyozta: szeretne majd még egyszer lelkipásztor lenni, számára ugyanis az lesz a csúcs, nem az óriásminisztérium vezetése.

– Az eddigi öt helyett hét terület – az oktatás, az egészségügy; a szociális szféra, a kultúra; a
sport, valamint az egyházi és a nemzetiségi ügyek is az új elnevezésű Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik majd, amelynek élére most kinevezik. Így jó, ha az aláírásokra lesz ideje.

– Elsősorban olyan minisztériumot építünk, amely kormányoz, amelyben az érdekkiegyenlítésnek, az összefogásnak, az egy irányba húzásnak van komoly szerepe. Egy kis kormány vagyunk a kormányban, a mi dolgunk, hogy már saját minisztériumunkon belül első körben elvégezzük azt a magas szintű összehangolást, amelyről a végső döntést a kormány hozza meg.

– Biztos, hogy a jól működő közigazgatás felé vezet az az út, amely egyre több, egymástól független szakterületet von egy tárca alá?

– A minisztérium az emberek életében kiemelten fontos témákat koordinál, és ez részletgazdag látásmódot igényel, ami esetlegesen a kormányzat figyelmét elkerülheti, a mi figyelmünket nem fogja. Az államigazgatásnak éppen az szokott a gyengéje lenni, ha egyfajta “tárcasovinizmussal” közelít az ügyekhez. Nem az egész embert látja, hanem vagy csak a munkavállalót, vagy az intézményt, vagy a betegséget, vagy a szociális problémát. Persze ettől még igaz, hogy szívesebben vezettem volna egy kisebb minisztériumot. De az a pozitívum, hogy az összes emberi erőforrást megújító, erősítő terület – a foglalkoztatáspolitikai kivételével – ott van ebben a tárcában, olyan lehetőséget jelent, amelyet hasznosnak tartok minden szempontból, és látom a gyakorlati előnyeit is. Én mint felzárkózási államtitkár mindig is vágytam erre a lehetőségre.

– Egy következő kormányzati struktúraátalakításkor még a foglalkoztatáspolitikát is idecsatolhatják …

– Erre nem készülök. Ez a kormányzati struktúra tényleg nagy lehetőség, így például úgy lehet a szegényügyet, romaügyet végiggondolni, hogy az egészségügy, a szociális szféra, az oktatás és a kultúra szempontjából is rálátás nyílik mindegyik területre. Ez az uniós források összehangolására is különösen jó lehetőséget ad. Párhuzamosságok és pazarlás az egyik oldalon, a másik oldalon pedig hiány – ez a jellemző az európai uniós forrásrendszerre. Ha egy irányba mutatnak a fejlesztések, akkor ebből minőségileg jobb eredményt lehet elérni, mintha minden, a minisztériumhoz tartozó államtitkárság önállóan döntene. Ennek koordinálására szeretnék egy miniszteri biztosi posztot is létrehozni. Lényeg az egységes látásmód.

– Ki lesz az illető?

– Ezt a személyt még csak félig találtam meg…

– Mit vár az egyes területek irányítóitól?

– Nagyon komoly munkát végzett mindenki eddig, különösen Réthelyi miniszter úr. Nagyon komolyan küzdött abban a hatalmas átalakításban, amit elkezdtünk két éve. Óriási dolog, hogy egyben tartották a tárcát, s vitték a változásokat. Ilyen mértékű reformok a nagy állami ellátórendszerekben talán húsz évvel ezelőtt voltak utoljára. Az elmúlt időszakban a struktúrák, a pénz, a fenntarthatósági kérdések, a jogi szabályozás voltak előtérben, most pedig lehetőségünk nyílik arra, hogy középpontba kerüljön az ember, akiért ez az egész történik. Nagy kihívás elé állít ez a feladat bennünket, hiszen most azt kell majd bebizonyítanunk a polgároknak. hogy a részérdekek sérelmét azért érdemes elviselni, mert az egész rendszer jobbá válik és ez rájuk is pozitívan fog visszahatni. Eredményesebb, átláthatóbb, igazságosabb és finanszírozhatóbb rendszer jön majd létre ezáltal. Terveimet a szakterületek vezetőivel is megosztottam: első körben minden államtitkárral egyeztettünk az eddigiekről és a jövőbeni elképzelésekről egyaránt, sor került a szakterületek és az államtitkárok munkájának rövid értékelésére is.

– Kivel elégedett legkevésbé?

– Most nem szeretnék senkit külön értékelni. Mondhatnám, hogy a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral, azaz magammal nem vagyok maradéktalanul elégedett, dolgozhattam volna jobban is. De a félig komolyról valóban komolyra fordítva a szót, az egyházak, a civil kapcsolatok, a nemzetiségek ügyében fontos a megújulás. Mert az egyházaink azok a közösségek, amelyek rengeteg pluszfeladatot és -munkát vállalnak. Nagy türelemmel voltak eddig, most szabályozási és tartalmi szempontból is eljött az ideje, hogy világossá tegyük számukra: nélkülük nem tudjuk elképzelni a társadalmi felzárkóztatást, az oktatást, a szociális szférát vagy az egészségügyet. Ezen túl az egész kormányzást érinti, sőt egész Magyarország megítélését, hogy az új magyar alaptörvényben lefektettük az emberi és a keresztény értékek fontosságát. Ez a múltra, a jelenre és a jövőre nézve is egy olyan megújulás, amit ha nem képviselünk nemzetközi szinten sokkal karakteresebben és hatásosabban, akkor úgy tűnhet, mintha csak valami magyar sajátosság lenne „szembeúszni az árral”. Ez az alapérték az, amelyből kiindulva az ország a saját gyökereiből meg tud újulni. Ezt hatásosabban kell képviselni az európai nyilvánosság előtt is.

– Tervez-e személyi változásokat?

– Igen. Szászfalvi László államtitkár úr véghezvitte azt, ami húsz év óta senkinek nem sikerült, az egyházalapítás szabályozásának reformját. Közben pedig „felszántotta” az országot, sőt, az egész Kárpát-medencét, annyi hívő közösséggel és főpappal találkozott, mint előtte soha senki. Szeretném, ha ez a szervező és kapcsolatteremtő képessége nem tűnne el, ezért arra kérem, miniszteri biztosként maradjon a minisztériumban. Az új államtitkárjelölt, Hölvényi György dolga az lesz, hogy a Robert Schumann Alapítványnál, Brüsszelben szerzett évtizedes tapasztalataira építve megismertesse és megértesse Európával: a mi alaptörvényünkben lefektetett fundamentum nem valamilyen nosztalgikus keresztény múltba fordulás, hanem egész Európa jövőjének és megújulásának a záloga. Ez Robert Schumann, Konrad Adenauer, de a magyar Barankovits István öröksége is.

– A változások érintenek még más államtitkárokat is?

– Igen.

– Van közöttük, akinek a megtartását vagy éppen a menesztését a miniszterelnök kérte öntől?

– Nincs.

- Akkor az ön személyes döntése lesz, hogy ki marad és ki nem?

– Igen. De ha nem is koalíciós kormányzás van, hanem pártszövetségi, mégis ez egy kereszténydemokrata karakterű minisztérium. Illik is a keresztény-szociális tanításhoz, hogy az emberrel mint humánummal foglalkozó területek ezt az értékrendet tudják magukénak. Tehát számomra nagyon fontos, hogy a KDNP elnökével, Semjén Zsolttal – aki szemé1yes barátom – ezeket az ügyeket egyeztessem. Ezen túl a Fidesz-frakció szempontjait is figyelembe kell venni.

– Ön az egészségügyi és az oktatási szerkezeti átalakítások közepébe csöppent. Jónak tartja az irányokat?

– Az egészségügyben például az az alapvető irány, hogy a betegeknek jobb legyen, és az egészségügyben dolgozók megbecsülése fokozódjon. Ezzel természetesen egyetértek. Itt is a rendszer átláthatóságával van ma még baj elsősorban mind a gyógyítók, mind a betegek szempontjából. Amint átláthatóbbá válik a rendszer, azonnal igazságosabb és finanszírozhatóbb is lesz.

– Ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer fenntartható legyen, szerkezeti átalakítások kellenek, amelyek viszont komoly támadási felületet jelentenek egy kormány számára. Két évvel az országgyűlési választások előtt vállalják ezeket a kockázatokat?

– Szerintem itt nincs más hátra, mint előre. Ha nem visszük végig, amit elkezdtünk, akkor még rosszabb lesz, mint ahonnan elindultunk.

– Az oktatásban egyetért például azokkal a döntésekkel, amelyek a hétköznapi embereket is megosztották?

– Mire gondol? Annak például óriási jelentősége van, hogy 5 helyett 3 éves kortól lesz kötelező az óvoda, főleg azoknál a gyerekeknél, akiknek a család nem tudja megadni azt a pluszt, amire szükségük lesz majd később. Gondolja el, hogy a hátrányos helyzetű, köztük a cigány gyerekek így hosszabb időt tölthetnek az óvodában és rengeteg pedagógiai segítséget kaphatnak. Később képesek lesznek elvégezni a nyolc osztályt, aztán szakmát szerezni, s így majd adófizető polgárokká válhatnak. A köznevelési törvény lefogadása és a Nemzeti alaptanterv elkészítése szerintem világossá tette az irányokat. Ez nemcsak egyszerűen fenntartóváltásról szól, hanem arról a felelősségvállalásról, ami alól az állam korábban kibújt.

– Volt még egy-két intézkedés az oktatás területén, ami a hétköznapi emberek véleményét megosztotta, egyrészt a röghöz kötés, ami azt jelenti, hogy azok a fiatalok, akik államilag finanszírozott helyen tanulnak, vállalják a későbbiekben, hogy meghatározott ideig Magyarországon fognak dolgozni. Ezzel például egyetért?

– Ez annak a közteherviselésnek a kérdése, ami az elmúlt húsz évben sohasem került előtérbe a politikai és szakmai elitek egymásba gabalyodása, kölcsönös függése és állandó huzakodása miatt. Ez eredményezi azt, hogy ma az élet számos területén, az oktatásban, a munka világában, a szociális rendszerben és még a közigazgatásban is egyéni túlélési stratégiák vannak, melyek általában a közös érdeket nem veszik figyelembe. Valamifajta morális összefogásra van szükség annak érdekében, hogy azt gondolja valaki: én nem az állam pénzén, hanem a szomszédasszonyomnak, az utca végén lakó mérnöknek, meg egyáltalán a magyar adófizetőknek a pénzén szereztem meg a diplomámat, és ezért cserébe a tudásomat és az értékteremtő erőmet itt próbálom kamatoztatni. Ez persze gazdasági szükségszerűség is. Ugyanakkor olyan szabályozásra van szükség, amely végrehajtható.

– Az uniós romaügyi stratégia megalkotásában nyilván elévülhetetlenek az érdemei. De oly sok program született már az elmúlt húsz évben ezen a területen, az eredmények azonban rendre elmaradtak. Az új stratégia gyakorlati hatását mikor érzékelhetjük?

– Most először tartalmaz olyan akciótervet a stratégia, amelyben pontos határidők, források, felelősök szerepelnek a kitűzött konkrét feladatok mellett. Nem mondom, hogy mindent teljesíteni fogunk néhány éven belül, amit elhatároztunk és belefoglaltuk a stratégiába, de hogy az úton már elindultunk, az biztos. Az első sikernek a közfoglalkoztatásba bevont több tízezer roma tekinthető, akiknek korábban még ilyen munkája sem volt. Néhány héten belül elindulnak képzési programjaink, ami azt jelenti, hogy az a közfoglalkoztatásban részt vevő, aki nem végezte el a nyolc osztályt, az állam költségén, munkaidőben pótolhatja e hiányosságot. Aki pedig elvégezte az általános iskolát, de nincs szakmája, az most szerezhet.

– Sokan felrótták elődjének, Réthelyi Miklósnak, hogy nem volt elég erős az érdekérvényesítő képessége a kormányon belül. Az Ön kapcsolata köztudottan igen jó a miniszterelnökkel, lehet ettől jobb a tárca politikai érdekérvényesítése?

– Én ezt nem róttam fel soha Réthelyi miniszternek.

– Nem is önre gondoltam …

– Ha a különböző szakmai, gazdasági vagy pénzügyi lobbik képviselői kerülnek be a kormányba, és azok próbálnak minél nagyobb szeletet kihasítani a közös tortából, az szerintem előbb-utóbb csődbe visz. Így működtek a kormányváltást megelőző nyolc év kormányai. Most azonban van egy ügy, ez a nemzeti ügy, ami ennek az országnak az újjáépítését jelenti: az államigazgatás, a szakpolitika, az állam szolgáltató rendszerének jobbá tételét és szerkezeti átalakítását. Ha ez meglesz, akkor mindenkinek jobban kell járni. Szánalmas dolognak tartanám, ha úgy dőlne el, mire mennyit költünk, hogy melyik miniszternek szorosabb a kapcsolata a kormányfővel.

– Van-e olyan pluszforrást igénylő intézkedés, amelyről eldöntötte, hogy mindenképpen “kijárja”? Például az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésének folytatására vagy a pedagógusi életpályamodell bevezetésére gondolok.

– Ezek mind nagyon fontos kezdeményezések. De ön szerint van ma Európában olyan vezető, aki meg tudja mondani, hogy jövőre vagy két év múlva milyen pénzügyi helyzetben lesz az országa? Egy válság közepén vagyunk, amikor olyan tekintélyes országok, amelyeket európai uniós pénzekkel szabályosan fölhizlaltak, ott tántorognak a csőd szélén, miközben az Európai Uniótól tisztességesebb elbánásban részesültek, mint mi. Azt mindenképpen el kívánom érni, hogy a pedagógusi életpályához kötődő béremelést biztosítsuk. Ugyanez a helyzet az egészségügyi dolgozókkal is.

– Egy körülbelül tíz évvel ezelőtti interjújában még azt mondta, hogy nem vállal nyilvános politikai szerepet, mert a lelkészi hivatás és a nyílt politikai szerepvállalás nem egyeztethető össze. Mégis, most politikai karrierje csúcsára jutott. Mi változott meg az elmúlt tíz évben?

– Többször olvastam már, hogy karrierem csúcsára értem. De én nem érzem így. A lelkészi és számomra a politikai munkát is átjárja a “szolgálat” kötelessége, ilyen értelemben nincs értelme “csúcsról” beszélni.

– Vannak talán komolyabb ambíciói is?

– Igen, szeretnék még egyszer református lelkipásztor lenni. Tudja, mit mondok? Az lesz a csúcs. Nem vágytam erre a csúcspozícióra, érdekes, hogy nem érzem ebben a karrier beteljesedését, inkább csak a feladat súlyát és nagyságát. Azt is mondhatnám – bár lehet, hogy furcsán hangzik -, nem erre vágytam, de ha ezt a feladatot kaptam, akkor el kell végeznem. Tíz évvel ezelőtt valóban úgy volt, hogy kitűztem egy célt magam elé az egyházban, hogy azt a közösséget, amelyik engem megválasztott lelkipásztorának – ez egy félig német, félig magyar ajkú közösség itt, a Hold utcában -, azt föl fogom “építeni”. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy én lelkipásztorként fölépítettem egy romokban lévő templomot, amit a Magyar Televízió negyven évig raktárnak használt, tönkretett. És ma a közösség megtölti ezt a templomot. Én magam is tagja vagyok ennek a közösségnek, amely már nem igényli olyan értelemben egyetlen lelkipásztornak a mellettük állását, hogy ne léphettem volna át más területre. Valóban 2006-ban, amikor a jelenlegi miniszterelnök, akkor ellenzéki pártelnök megkeresett, hogy legyek képviselő, akkor le kellett mondanom a lelki vezetésről, mert úgy gondolom, hogy aki a pártpolitikában elköteleződik – bár én semmilyen pártnak nem vagyok a tagja -, annak sérülhet a lelki vezetői szerepe. Egy lelkipásztornak minden hívére nyitottnak kell lennie. Nyitott is vagyok egyébként, csak lehet, hogy a személyem már problémát okozna például egy szocialista szavazónak.

– A lelkipásztori hivatás a hétköznapi szemlélő számára mégis nagyon távol áll a politikai adok-kapoktól. Hogy éli meg például a parlamenti csatározásokat?

– A magyar protestantizmusban, reformátusságban mindig nagyon erős hagyománya volt a közéletiségnek. Bennem az ambíció mindig érdeklődődéssel párosult. Két út van: az egyik, hogy az ember kívülről nézi ezeket a rendszereket, s megpróbál bekiabálni a falak mögé, és azt mondja: nem jól csináljátok, így kellene, meg úgy kellene, és közben őrzi a saját lelki békéjét, valamint a közössége biztonságát. A másik, hogy bemegy az ember a közepébe, a hatalmi struktúrába és ott próbál meg hiteles, tisztességes maradni, és változtatni. Én ez utóbbit választottam. Izgalmas kihívás a világ közepén képviselni azt, ami az egyházban magától értetődő s természetes; és megnézni, hogyan lehet lefordítani ezt a világi struktúrákra. Bár ne higgye, hogy az egyházban is csak tökéletes, szent emberekkel lehet találkozni.

– Hogyan tudja most érvényesíteni azokat az értékeket, amelyeket a hétköznapi ember azonosít egy lelkésszel, például a megbocsátás képességét?

– Nehezen. Amikor először, 2006 őszén, ellenzékben fölszólaltam a parlamentben, elképesztő gyűlölet és a legmocskosabb szavak áradtak felém a másik oldalról, persze úgy, hogy a jegyzőkönyvbe ne kelljen beírni. Amit először meghallottam: “ez a görény pap”. Akkor elborzadtam, hogy hova keveredtem. De a keresztény antropológia egyik legfontosabb pontja, hogy az embert mint személyt, az ő me1tóságát, ami isteni teremtettségében van, és a tetteit meg kell tudni különböztetni egymástól. A tetteit lehet gyűlölni, hogy ha azok rosszak, ártanak, de a személy méltóságát nem szabad megsérteni. Így szeretnék tekinteni a politikai ellenfelekre is.

– A családja mit szólt, amikor elmondta nekik, hogy politikai pályára lép?

– Nem voltak boldogok, még ha a gyerekeim büszkén is tekintettek és tekintenek rám. Különösen a feleségem aggódik, de ezt megoldjuk otthon, mert hála Istennek szerető család vesz körül, és nagyon fontos az egyházi közösség is, ahol különböző politikai gondolkodású emberek tartanak elém tükröt, miközben testvérek vagyunk a hitben.

- Zivkovics Natália -

Tavaly év végén hatalmas sikerként jelentette be Szócska Miklós a kórházak adósságrendezését. Most a fel nem használt pénzt kamatostól kell visszafizetniük az intézményeknek.

Választhatnak a kórházak, hogy egy összegben vagy három egyenlő részletben fizetik-e vissza a tavaly év végén adósságrendezésre kapott, ám a célra fel nem [...]]]> Népszabadság, 2012. május 14.

Tavaly év végén hatalmas sikerként jelentette be Szócska Miklós a kórházak adósságrendezését. Most a fel nem használt pénzt kamatostól kell visszafizetniük az intézményeknek.

Választhatnak a kórházak, hogy egy összegben vagy három egyenlő részletben fizetik-e vissza a tavaly év végén adósságrendezésre kapott, ám a célra fel nem használt összeget. Aki a részletfizetés mellett dönt, annak nemcsak a tartozásával, hanem tetemes késedelmi pótlékkal is terhelik a folyószámláját. Az államtitkárság a részletfizetésre ösztönözte az érintetteket, mert akkor az államkincstár helyett az egészségpénztárhoz kerül a pénz. Azaz: az ellátórendszerben marad, és újra hasznosítható.

Két tucat kórháznak – köztük két egyetemnek is – vissza kell fizetnie körülbelül tízmilliárd forintot az államkincstár számlájára. Lapunk úgy tudja, például a budapesti és a debreceni orvosi egyetem több mint egymilliárdot fizet, de vannak megyei és városi kórházak, amelyeknek több százmilliót, akár a havi finanszírozásukkal megegyező összeget kellene egyik pillanatról a másikra előteremteniük.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint ez eladósíthatja az érintett intézményeket, hiszen akitől elvonják a havi bevétele nagyobb részét, biztosan nem tudja a számláit fizetni. A kórházszövetség ezért azt kérte a kormányzattól, hogy ne egy összegben és késedelmi kamat nélkül lehessen ezt az összeget visszafizetni.

December 29-én még örömhírként, szakmapolitikai sikerként jelentette be a sajtónak Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, hogy egy friss kormánydöntés alapján 27 milliárdot kapnak a szolgáltatók. A hivatalos közlés szerint a pénzt az intézmények lejárt adósságainak kifizetésére és a pótlékosztásból eddig kimaradtak juttatásaira szánták. Hozzátették, hogy e döntés nyomán hosszú ideje először nyílik lehetőség arra, hogy tiszta lappal, azaz nullszaldóval kezdjék az új évet az intézmények, és ezért a konszolidációs összeg közvetve az ellátást fenyegető bérhelyzet megoldását is szolgálhatja.

Pedig ekkor már a jogszabály dátuma alapján készen volt az a kormányrendelet is, amely szerint ezt a pénzt kizárólag a lejárt szállítói tartozásokra költhetik el az egészségügyi intézmények. Ahol pedig ilyen nincs, mert jól gazdálkodott a menedzsment, annak vissza kell fizetnie az államkincstár számlájára az egyszer már kiutalt összeget.

A rendeletben benne volt az is, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2012 nyaráig kontrollálja majd az intézmények adósságrendezési eljárását.

– Danó Anna –

Az elmúlt csaknem 25 évben összességében harmincszorosára emelkedett az egészségügyi intézmények által beszerzett áruk és szolgáltatások átlagos árszintje. Bár 2000 óta 10 százaléknál kisebb volt az ágazatban az éves infláció, a ’90-es években előfordult, hogy a 40-50 százalékot is meghaladta – derül ki a Gyógyszerészeti és Egészségügyi [...]]]> Világgazdaság, 2012. május 14.

Az elmúlt csaknem 25 évben összességében harmincszorosára emelkedett az egészségügyi intézmények által beszerzett áruk és szolgáltatások átlagos árszintje. Bár 2000 óta 10 százaléknál kisebb volt az ágazatban az éves infláció, a ’90-es években előfordult, hogy a 40-50 százalékot is meghaladta – derül ki a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet árinflációs tájékoztatójából.

Az egészségügyben tapasztalt árrobbanás jelentősen meghaladta a lakossági áremelkedést. Az 1987-es évet véve alapul elmondható, hogy míg a lakosság az 1987-esnek a húsz, addig az egészségügyi intézmények a harmincszorosáért tudják ma átlagosan ugyanazokat az árukat beszerezni, illetve szolgáltatásokat igénybe venni.

Az egészségügy fogyasztói kosarán belüli arányok persze eltérnek a lakosságitól. Míg az előbbiekben a szolgáltatások, valamint a gyógyszer és orvosi eszköz, az utóbbiban az élelmiszer képviseli a legnagyobb hányadot.

Tavaly – ha csak néhány tized százalékkal, de – az egészségügyi intézményi árindex már alacsonyabb volt (103,2), mint a lakossági (103,9). Az orvosságokhoz 2011-ben változatlan áron jutottak az intézmények, viszont az üzemanyag jelentősen, 20 százalékkal megdobta a kiadásaikat, ami leginkább az Országos Mentőszolgálatot sújtotta.

A szolgáltatások árai ebben a szektorban a lakosságéhoz hasonlóan változtak az elmúlt évben: míg a villamos energia-, az egyéb üzemeltetési és fenntartási szolgáltatások kisebb, a távhő- és a melegvíz-szolgáltatás, a gáz, valamint a víz- és a csatornadíjak nagyobb mértékben drágultak. A kommunikációs szolgáltatások (posta, távközlés) díjai is jócskán, 8 százalékkal emelkedtek, de a kiadások között ezek aránya a 2 százalékot sem éri el.

- Haiman Éva –